Hirdetés

Rali-Eb futamot rendez 2019-ben Nyíregyháza

szabolcsihir.hu

2018.12.05. 15:49

Rali-Eb futamot rendez 2019-ben Nyíregyháza
(Fotó: Máté János)

Már az időpontot is kitűzték.

Hirdetés

Hirdetés

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es versenynaptárát, amelyben november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyházán sorra kerülő magyarországi versenyhétvége is.

A december 5-i döntés értelmében a Rally Hungary-t 2019. november 8. és 10. között rendezik meg.

A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót az erre hivatott testület. A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg.

– A sportdiplomáciai feladatok itt lezárultak, mostantól már koncentrálhatunk a rendezvényre – nyilatkozta az MTI-nek közvetlen a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

Hozzátette: hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetnek.
NyíregyházaEurópa-bajnokságNyíregyháza Rally

Szóljon hozzá!

Hirdetés