Hirdetés

Saját ismerősét szúrta meg a szabolcsi férfi

szabolcsihir.hu

2019.03.14. 10:14

Saját ismerősét szúrta meg a szabolcsi férfi

Pénzt követelt.

Hirdetés

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa március 12-én 7 évre súlyosbította L. K. vádlottal szemben az elsőfokú bíróság ítéletében kiszabott 6 év fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást.

A tényállás szerint a vádlott 2018. január 25-én találkozott egy ismerősével, akit meghívott a lakására beszélgetni, de előtte kérte, vegyen egy üveg bort. A sértett eleget tett a kérésnek, majd a vádlott lakásában iszogattak. Este minden előzmény nélkül a vádlott ököllel arcon ütötte a sértettet, majd egy késsel vágómozdulatokat tett a nyaka előtt, s közben pénzt követelt tőle.

A sértett ellenállt a követelésnek, erre a vádlott térddel fejen rúgta, ököllel ütötte a fejét, s lábszáron szúrta.

Ekkor kivette a sértett zsebéből a pénztárcáját a benne lévő 9 ezer forinttal, kiengedte a férfit lakásból, s közben megfenyegette, ha feljelenti, akkor leszúrja.

A törvényszék a büntetés kiszabása során úgy ítélte meg, az elsőfokú bíróság indokolatlanul szabott ki a büntetési tétel középmértékétől jóval alacsonyabb tartamú szabadságvesztést, ezért annak tartamát a bűncselekmény súlyára és társadalomra veszélyességére tekintettel súlyosbította.

Az ítélet jogerős.
késelés Nyíregyházi Törvényszékfegyház

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés