A nyíregyházi két Lotti

Akivel mindenben hasonlítanak, mindenben egyetértenek, van egy saját, külön világuk, közös titkaik, jeleik. Tréfából néha a másik helyébe lépnénk, aztán persze elárulnánk, hogy csak móka volt. A kutatási adatok szerint mintegy 125 ezer olyan ember él ma Magyarországon, aki két-, három- vagy többtagú ikertestvér-közösségben látta meg a napvilágot. Közülük közel 100 ezren 18 év felettiek. Ilyenek a nyíregyházi Szabó ikrek, akiket talán akkor is nehéz lenne megkülönböztetni, ha egymás mellett állnának. A mindössze 20 perccel idősebb Tünde sportért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő. Gyakran szerepel a sajtóban.

[Beillesztett cikk: Nyíregyházán száll ringbe az államtitkár]

Mi viszont most a húgától, Trizner-Szabó Anitától kérdeztünk 21-et.

Szabolcsihír: Egész életetek a sportról, főként az úszásról szól. A közelmúltban viszont futottál, nem is keveset.

 Trizner-Szabó Anita: Kollégáimmal elindultunk az Ultra Balatonon, 13-an összesen 221 kilométert futottunk, és úgy döntöttem, jövőre átúszom a Balatont. Fantasztikus élmény volt. Én voltam a befutó, s hiába volt közben zápor, zivatar, szélvihar, egy csapat, egy lélek voltunk, együtt gondolkodva tettük meg a távot, ami még inkább összekovácsolt minket, éreztük, összetartozunk. Ez egy igazi csapatépítő program volt. Az egészség és a sport összefügg. Ha nem aktívan élünk, akkor nincs energiánk. Ha sportolok, energikus leszek, akkor tudom élvezni az életet. Minden reggel 6 órakor már edzek, hogy frissen kezdjem a munkahelyemen 7.30-kor a napot.

Szabolcsihír: Könnyebb annak közösségben gondolkodni, aki már a megfogantatása pillanatában sem volt egyedül.

Trizner-Szabó Anita: Soha nem fordult elő, hogy unatkoztunk volna, igaz, szabad időnk sem volt. Aktívan élek most is, munka mellett kikapcsolódásként felnőtt nőket tanítok úszni. Mindig vágytam arra, hogy oktassak, most már ez az álmom is valóra vált. Elhatároztuk, be fogjuk illeszteni a Mozdulj, Nyíregyháza! programjába. Fantasztikus a hangulat egy ilyen oktatáson, azt szoktam mondani a többieknek: ha fele annyira jól érzitek magatokat, mint én, akkor már jó. Biztonságos közeg a víz, élvezni kell, s erre tanítom meg őket. Tündének sem volt soha szabad ideje, talán azért csinál annyi mindent. Én is, ő is úgy vagyunk vele, hogy amit hitelesen, érzelemmel, szívünkkel tudunk adni, azt megtesszük.

Szabolcsihír: Mikor lettél a „Szabó Tünde ikertestvére”?

Trizner-Szabó Anita: Mikor az olimpián ezüstérmet szerzett. De ez sosem zavart, nem szoktunk rivalizálni.

Szabolcsihír: Szoktak benneteket összekeverni?

Trizner-Szabó Anita: Akik ismernek, nem. Egyszer viszont nagyon összekevertek. A gyerekemet kísértem úszóversenyre. Egerszegi Krisztinával ültünk egymás mellett, beszélgettünk. Odajött egy férfi, autogramot kért. Mondtam, én a Tünde ikertestvére vagyok. Ő viszont váltig erősködött, hogy ez nem igaz, én vagyok az olimpikon. Végül addig győzködött, hogy én vagyok Tünde, hogy nem akartam megbántani. Aztán felhívtam Tündét, és elmondtam neki: tudjon róla, úszóversenyen volt.

Szabolcsihír: Volt olyan, hogy úgy tettetek, mintha egyikőtök lenne a másik?

Trizner-Szabó Anita: Egyszer próbálkoztunk. A hangunk is nagyon hasonlít. Én feleltem volna helyette az iskolában, de őt is kihívták a táblához, ezért gyorsan „visszacserélődtünk”, a végén már a tanár is összekavarodott. Ezt az egy próbálkozást leszámítva nem csináltunk ilyet, nem éltünk vissza a lehetőségeinkkel semmilyen téren. Az ikerség jó oldalait láttuk.

Szabolcsihír: Milyen az, amikor kettő van belőled?

Trizner-Szabó Anita: Fantasztikus ikernek lenni, mindig ikreket szerettem volna, végül Tündének születtek. Ők nem egypetéjűek. Fantasztikus egyszerre, együtt nevelkedni, egyforma hatások érik az embert, mégsem lesznek egyformák. Sosem próbáltunk mindig különbözni, különbözőképp öltözni, másképp kinézni. Ugyanazt az illatot választjuk, és volt már, hogy egymástól függetlenül ugyanazt a cipőt vettük meg, majd büszkén mutattuk: nézd, milyen jó cipőt találtam! Nagyon hasonló az ízlésünk. Egy karácsonykor Tünde megjegyezte: de jó sálad van. Én viszont a ruháját dicsértem meg. Aztán átadtuk egymásnak az ajándékokat: ugyanazt a sálat és ruhát, amit egymáson megdicsértünk.
Szavak nélkül is megértjük egymást, megérezzük a másik gondolatait. Soha nem féltékenykedtünk egymásra. Kérdezték tőlem a világbajnokságon, amikor második lett, nem irigylem-e, hogy ott áll a dobogón. Nem is értettem a kérdést. De hisz tudtam, mennyit dolgozott érte. Hajnalban kelt, hatra járt edzeni, úszni, én már abbahagytam, amikor ő még járt a sóstói uszodába. Gyerekeimmel ugyanezt végig jártam. Csak munkával lehet sikereket elérni, és csak úgy, hogy akarom és szeretem, nem félig-meddig.

Szabolcsihír: Egymás tökéletes hasonmásai vagytok. De miben különböztök?

Trizner-Szabó Anita: Tünde két centivel magasabb, neki vannak ikrei. Az én arcom kerekebb, az övé hosszúkásabb. Tünde balkezes, én pedig jobbkezes, de igazából mindkettőt tudom használni. Tündi az idősebb, 20 perccel. Ügyesebb, gyorsabb volt, az úszásban ez meg is mutatkozott, ő volt a sikeresebb. Tünde hátúszásban, én gyorsban és pillangóban voltam jobb. De sosem vetélkedtünk. Én érzékenyebb vagyok, ő céltudatosabb, reálisabb, nagyon jól átlát dolgokat..

Szabolcsihír: Nemrég vetted át az ötödik diplomádat…

Trizner-Szabó Anita: Média- és közszolgálati kommunikáció szakon végeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Elhatároztam, hogy a nyelvtanulásra szeretnék koncentrálni, valamint egy tehetséggondozó központ létrehozásában is fogok segíteni itt, Nyíregyházán. Hiszem és vallom, fontos, hogy kihozzák a maximumot minden gyerekből. Meg kell adni az esélyt, hogy megcsillanjon a benne rejlő tehetség. Segíteni fogom ezt minden tekintetben. Nagyon fontos a tehetséggondozásnál a pedagógus, a családi környezet, a mentorálás. A gyerekeket segíteni kell, felemelni. Ugyanígy nagyon fontos, hogy a munkatársai higgyenek az emberben, segítsék őt, hogy meg tudja valósítani önmagát. De mindig tudnunk kell, ha sikert érünk el, azt nem csupán magunknak köszönhetjük. Ott vannak mellettünk a családtagok, a partnerek, a munkatársak.

Szabolcsihír: Munka, család, közösségépítés és segítés, mi a sorrend?

Trizner-Szabó Anita: A két gyerekem az első: a joghallgató lányom, a középiskolás fiam. Utána a munkahelyem a második otthonom. A megyei kormányhivatalban 2011 óta dolgozom, 6 évig az oktatási főosztályon, majd 2017-től a főigazgatói titkárság vezetőjeként.

Szabolcsihír: A hivatal pont az a hely, ahová általában nem szívesen megy az ember. Munkahelynek milyen?

Trizner-Szabó Anita: A közigazgatás nagyon sokat változott az utóbbi években. A közigazgatás ügyfélbarátabb lett, az ügyintézők kedvesek, segítőkészek, szakértelemmel, odafigyeléssel dolgoznak. Ma már a munkatársak az ügyfelekért vannak. Szeretek kívülállóként is bemenni a hivatalba ügyet intézni. Gyors és hatékony munka folyik.

Szabolcsihír: Neked azért nehéz észrevétlenül megjelenni, legalább kétszer annyian ismernek fel, mint egy átlagembert.

Trizner-Szabó Anita: Ez igaz, de akkor is, látom, az ügyintézők odateszik magukat. Korábban a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulásnál dolgoztam, 8 önkormányzat társulásaként jött létre a szervezet. Mindig vágytam a jelenlegi munkámra, örülök, hogy itt dolgozhatok. A munkámban maximalista vagyok, ahogyan Tünde. Mindig azt kell csinálni, amit szeret az ember. A szabad időmben pedig igyekszem olyat csinálni, ami maradandó.

Szabolcsihír: A Facebookra posztolt képek alapján elég szokatlan hobbid van.

Trizner-Szabó Anita: Homokot gyűjtök, abból is várat lehet építeni. Korábban csak a nyaralásokról, utazásokról hoztam homokot, most már a barátok, ismerősök is hoznak nekem a világ minden tájáról. Ezeket megformálva üvegekbe töltöm. Élvezem, ahogy az apró részek összeállnak egésszé, rendszerré. Szeretem a meleg színeket, a romantikát. Emellett gobelinezek, a „Tűvel festünk” című kiállításon egyik képem már szerepelt is. A kreativitásomat anyukámtól örököltem.

Szabolcsihír: Említetted, hogy te érzelmesebb vagy. Ez miben nyilvánul meg?

Trizner-Szabó Anita: Arra törekszem, hogy harmónia legyen körülöttem. A segítő szándék nagyon fontos. Mi szeretetben és harmóniában nevelkedtünk, amiért nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek. Anya és apa sosem veszekedtek. Anya volt az az angyali ember, aki arra vezetett, hogy álljunk meg a saját lábunkon, saját erőnkből jussunk előre, higgyünk magunkban. Hagyta, hogy akár hibázzunk is, mert azokkal is erősödünk. Elfogadó volt, alázatos és nagyon jóindulatú.

Szabolcsihír: Fájdalmasan fiatalon veszítettétek el.

Trizner-Szabó Anita: Anya már 8 éve nincs nekünk, 59 éves korában halt meg.  Ő azóta angyalként fogja a kezünk. A mai napig, ha bemegyek a kórházba – vegyészként ott dolgozott -, a munkatársai behívnak, s nagy-nagy szeretettel fogadnak. Ebből is érzem, igazán szerették anyát. Tündével nagyon sokat vagyunk együtt. Mindent úgy teszünk, hogy anya büszke legyen ránk.
Szerencsére apukánk makkegészséges, sportos. Örül, ha együtt az egész család, ilyenkor az unokákkal is tud foglalkozni. És van egy bátyánk is, aki nagyon büszke volt mindig az ő iker húgaira. Bár ránk kicsit több figyelem fordult a családban, gyerekkorunkban ő mindig vigyázott ránk, óvott mindentől bennünket. Már neki is van két gyönyörű kislánya.

Szabolcsihír: Sosem zavart, hogy „valakinek a valakije” vagy? 
Trizner-Szabó Anita: Nem. Sőt! Büszke vagyok rá, és boldog vagyok, hogy ilyen ikertestvérem van, mint ő. Óriási dolog, ha nekem gratulálnak a testvéremhez. Példakép lehet mind a sportban, mind a munkájában.

Szabolcsihír: Sör, bor vagy pálinka?

Trizner-Szabó Anita: Soha nem dohányoztam, egy kortyot sem iszom, még szilveszterkor sem. Tünde sem. Ünnepekkor kölyökpezsgővel koccintunk – természetesen pezsgős pohárral.

Szabolcsihír: Étel?

Trizner-Szabó Anita: A Nutellát, a mákos bejglit és a fagyit mindketten szeretjük. Tünde szereti a paradicsomot, én nem. Gyerekkorunkban én a szilvalekváros gombócot szerettem, ő a nudlit.

Szabolcsihír: Mint jelent neked Nyíregyháza?

Trizner-Szabó Anita: Mindent. Itt születtem, itt éltem mindig, itt él a családom, itt szeretnék a későbbiekben is élni, boldog lenni, az itt élőknek segíteni. Mindig megcsodálják a vendégek, milyen gyönyörű Nyíregyháza. Hiába megyeszékhely, mégis megmaradt olyannak, amilyen volt, barátságosnak, élhetőnek. Nyíregyháza a boldogságot jelenti. Olyan szép helyei vannak. Imádok úszni Sóstón, a tóban, a természetben, ez szabadságot ad. Szeretem az állatkertet, a város tereit, s hogy hamar oda lehet érni mindenhová.

Szabolcsihír: Mi hiányzik Nyíregyházáról?

Trizner-Szabó Anita: A versenyuszoda hiányzott, de az őszre most már meglesz. Csodálatos lett volna annak idején ilyen körülmények között edzeni. A sóstói egy varázslatos környezet, az a miliő gyönyörű, de télen hidegben, a sátor alatt edzeni kemény volt. Az új uszoda nagyon sokat fog jelenteni.

Szabolcsihír: Kettőtöknek összesen 5 gyermeke van. Sose fordult elő, hogy összekevertek benneteket, másik anyához mentek oda?

Trizner-Szabó Anita: Az unokatestvérek imádják egymást, mikor együtt vannak, mindig megállapítjuk, hogy mennyire hasonlítanak, ami nem csoda, hiszen genetikailag „egy anyák” vagyunk, mintha mindegyiküknek mi lennénk az anyjuk. Nagyon pici korukban előfordult, hogy összekevertek bennünket, de ma már nem.

Szabolcsihír: Nem elég, hogy ikrek vagytok, stílusosan még az Ikrek havában is születtetek.

Trizner-Szabó Anita: Május 31-én, megjegyzem, egy napon a miniszterelnökkel, csak nem ugyanabban az évben. A névnapunkat is egyszerre ünnepeljük. Ami azért érdekes, mert amikor születtünk, az Anita még nem volt benne a naptárban. Később tették be, Tünde után egy nappal. Így aztán nálunk semmi nem volt egyedül, mindig minden együtt történt. Ha összevesztünk is, megvédtük a másikat az iskolában. A két Lotti volt a kedvenc olvasmányunk, mindig szerettük az ikres történeteket. Sok mindent duplán veszek, akaratlanul is. Szép díszeket a lakásba, mindig mindenből kettőt. Mindent szeretek párosítani.

Cservenyák Katalin