Magasabb a ponthatár a Nyíregyházi Egyetem turizmus szakán, mint a pesti orvosin

2019.07.24. 20:04

Magasabb a ponthatár a Nyíregyházi Egyetem turizmus szakán, mint a pesti orvosin

Kiderült, ki merre tovább.

Hirdetés

Hirdetés

Véget ért a heteken át tartó várakozás és izgulás. Kiderült, ki hol folytathatja felsőfokú tanulmányait 2019 szeptemberétől.

Július 24-én 20.00 órakor a felvi.hu nyilvánosságra hozta az idei felvételi ponthatárokat, a jelentkezők sms-t is kapnak az eredményükről. Természetesen idén is több helyre lehetett beadni a jelentkezést, ám felvételt csak egy intézménybe lehetett nyerni, mégpedig abba, amelyiket első helyre írta be a leendő hallgató. A jelentkezés sorrendjén július 12-ig lehetett még módosítani.

A Nyíregyházi Egyetemen a pontszámok átlagosan 250 és 400 között mozogtak, bár a 400-as határt csupán három szak érte el vagy lépte át.

A legmagasabb ponthatár a turizmus-vendéglátás (alapképzés, levelező, államilag finanszírozott ) szakon volt, itt 476 pontot kellett elérniük a jelentkezőknek. Míg ugyanennek a szaknak a költségtérítéses formájánál 312 pont volt a határ.

Magasak voltak a ponthatárok a gazdálkodás és menedzsment (alapképzés, nappali, államilag finanszírozott) szakon is, ahol 402 pontot állapítottak meg. Költségtérítéses formájánál azonban elég volt 280 pontot elérni. Levelező képzési formában 400 pont az államilag finanszírozotthoz, 280 pont a költségtérítéseshez volt elegendő.

Osztatlan képzésben az angol nyelv és történelem tanár (nappali, államilag finanszírozott) szak határa 380 pont, a leendő biológia-rajz tanár (nappali, államilag finanszírozott) szakra szintén 380 pont kellett.

A mesterképzésekre 70 és 100 pont között mozogtak az értékek.

közgadásztanároknak (mesterképzés, levelező, költségtérítéses) 98 pontot állapítottak meg, az angol tanár (mesterképzés,  levelező, költségtérítéses) szakhoz 96 pont kellett.

Az Nyíregyházi Egyetem ponthatárai itt megtalálhatók.
felvételiponthatárNyíregyházi Egyetemfelvi.hu

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés