Hirdetés

Hirdetés

Ezek a legmagasabb ponthatárok a Nyíregyházi Egyetemen

MTI

2022.07.22. 11:05

Ezek a legmagasabb ponthatárok a Nyíregyházi Egyetemen

Nőtt a felvettek aránya az intézményben.

Hirdetés

Július 21-én este 20 órakor jelentek meg az idei felvételi ponthatárok, amelyekkel be lehetett jutni az ősszel induló egyetemi képzésekre. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, idén 73 805 jelentkezőt vettek fel valamelyik felsőoktatási intézménybe – tudatta az MTI július 22-én, pénteken. Arról is beszélt, hogy összesen 99 192 jelentkeztek ebben az évben. 

A helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán adott interjújában megjegyezte, hogy idén néhánypontos emelkedést tapasztaltak szinte minden kiemelt képzés esetében. Hozzátette: a ponthatárok emelkedése sejthető volt abból is, hogy idén az érettségi eredmények jobbak voltak.

Hankó Balázs ismertette, hogy idén a legnépszerűbb képzési terület a gazdálkodástudomány lett, ahová mintegy 17 ezer hallgatót vettek fel. Ezt követi a műszaki, az orvos- és egészségtudományi, a pedagógusi, valamint a jogi terület.

A legtöbb hallgatót ebben az évben is az ELTE vette fel (több mint 11 ezer diák), ezt a Debreceni Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követi. Azt tapasztalták, hogy a kisebb vidéki egyetemeken is nőtt a felvettek aránya, például a kecskeméti (14 százalékkal), a nyíregyházi (18 százalékkal) és a dunaújvárosi (10 százalékkal) intézményben.

A Nyíregyházi Egyetemen a legmagasabb ponthatár az idei évben az osztatlan tanári képzéses földrajztanár; vizuáliskultúra-tanár szakon volt (430 pont), ezt követte ugyanolyan magas pontszámmal szintén két osztatlan tanári szak, a magyar nyelv és irodalom szakos tanár; vizuáliskultúra-tanár, valamint a történelemtanár; vizuáliskultúra-tanár (428 pont), de magas pontot kellett elérni a turizmus-vendéglátás alapszakon is (426 pont)  – tudatta a felvi.hu.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés