Hirdetés

Az ötödik meccsen dől el a Nyíregyháza sorsa

MTI | 2025. 04. 06. | 18:01:17
A találkozó Békéscsabán lesz.
Az ötödik meccsen dől el a Nyíregyháza sorsa
Hazai pályán játszott a Nyíregyháza (Fotó: Fatum Nyíregyháza)
Hirdetés

A Békéscsaba 3–0-ra nyert Nyíregyházán a női röplabda Extraliga elődöntőjének április 6-i, negyedik mérkőzésén, ezzel kiegyenlítette az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot. A mindent eldöntő, ötödik mérkőzés szerdán lesz Békéscsabán.

A párharc első két mérkőzését simán, 3–0-ra nyerte az aktuálisan hazai pályán játszó együttes, majd múlt vasárnap a Fatum – amely a párharc második meccsén tudta a szezon során először legyőzni viharsarki riválisát – több mint kétórás csatában elvette a csabaiak pályaelőnyét. Tóth Gábor előző idényben bronzérmes együttese így ezúttal már az "életben maradásért" lépett pályára, míg a hazaiak arra készültek, hogy 2021-es bajnoki címük óta először bejussanak a döntőbe.

A vasárnapi találkozó eleje fej fej melletti küzdelmet hozott, a BRSE volt az, amely sikeres blokkjaival elsőként tudott három ponttal ellépni. A hazaiak ugyan a bolgár Darija Ivanova jó teljesítményének köszönhetően 17-nél egalizáltak, a hajrá újra a csabaiak szája íze szerint alakult. Hullámzó játékkal kezdődött a második szett, mert jó nyitásaival mindkét csapat sok problémát tudott okozni az ellenfélnek. Az együttesek remekül védekeztek, így több hosszú, látványos labdamenetet is láthatott a közönség. A hazaiakat edző lengyel Adrian Chylinski cserékkel frissített csapatán, a változtatások pedig bejöttek, mert tanítványai fordítottak, de 17-15-ös hazai előny után a BRSE sorozatban öt labdamenetet megnyerve újra előnyben volt. Ezt a bravúrt kicsit később a 23-nál egalizáló Fatum is bemutatta, de az utolsó két pont a vendégeké lett. A harmadik felvonás első négy pontját a BRSE szerezte, úgy tűnt, a nyíregyháziakban benne maradt az előző szett elvesztése. Az előző idényben még a Fatumot erősítő szerb Nina Kocic remekelt, a hazaiak pedig egyre pontatlanabbul röplabdáztak. Folyamatosan nőtt a különbség a felek között, a vendégek 19-13-nál közel érezhették magukat az egyenlítéshez, de a Nyíregyháza néhány jó blokkal és pár csabai hibával, még egy nagy rohammal utolérte ellenfelét, a fordításra azonban már maradt ereje, így 85 perc alatt kikapott.

A mérkőzés legjobbja a 21 pontos Kocic volt.

Női Extraliga, elődöntő, 4. mérkőzés:
Fatum Nyíregyháza – MBH-Békéscsaba 0-3 (-21, -23, -23)
a legjobb pontszerzők: Ivanova 14, illetve Kocic 21, Hurst 11
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.

Hirdetés
További híreink
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Védhetetlen lövéssel tette fel az i-re a pontot.
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
A válogatottban 1966 és 1975 között 91 mérkőzésen játszott.
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
Mindkét szabolcsi NB III-as ellenfelet kapott.
Egyelőre vége a nyárnak...
Egyelőre vége a nyárnak...
Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten.
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
Magabiztosan jutott tovább a szabolcsi gárda a Magyar Kupában.
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
A nyíregyháziak Tolna megyében vizitáltak.
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
A nigériai játékos sérüléssel bajlódik.
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Befejezték a magyarok a szereplést.
Wimbledon: Fucsovics a második fordulóban
Wimbledon: Fucsovics a második fordulóban
Kevesebb mint egy órát töltött a pályán.
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Super Bowl: sima Seattle-győzelem
Elmaradt a szoros döntő.
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott
Egy gólt lőttek a portugáloknak.
Új vezetőedzője van a Fatum Nyíregyházának
Új vezetőedzője van a Fatum Nyíregyházának
Dávid Zoltán kérte szerződése felbontását.
Aranyszettben jutott tovább a Nyíregyháza
Aranyszettben jutott tovább a Nyíregyháza
Izgalmas csatát vívtak Finnországban.
Elhunyt Drotár György
Elhunyt Drotár György
Ő volt az NYVSC szakosztályvezetője az 1998-as bajnoki elsőség idején.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Naponta több mint 50 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.