Hirdetés

Babaváró: az első igénylők negyedénél még nem született meg a gyerek

Cívishír | 2024. 05. 02. | 10:09:12
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet.
Babaváró: az első igénylők negyedénél még nem született meg a gyerek
Hamarosan lejár a határidő (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek – mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás esetében állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám ebben az esetben még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylők esetében elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek. Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek.

A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Ahol bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, azok az esetek, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ebben az esetben a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni. Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
„Legyen 500 ezer forint az ingyenesen felvehető összeg!”
„Legyen 500 ezer forint az ingyenesen felvehető összeg!”
Erről nyújtott be törvényjavaslatot Novák Előd.
Autósok, figyelem! Április 15-ig fizetni kell!
Autósok, figyelem! Április 15-ig fizetni kell!
Pótlékmentes részletfizetés is kérhető.
Nyírmeggyesen 1,8 milliárdból építettek naperőművet
Nyírmeggyesen 1,8 milliárdból építettek naperőművet
Éves szinten 5880 megawattóra villamos áramot termel majd éves szinten.
Több száz méteren aszfaltoznának Sényőn
Több száz méteren aszfaltoznának Sényőn
Szükséges lenne a fejlesztés.
Innovatív és fenntartható nyílászárógyártás
Innovatív és fenntartható nyílászárógyártás
Kiváló minőségű műanyag és alumínium nyílászárók Hajdúböszörményben.
Munka mellett is igénybe vehető lesz a csed extra
Munka mellett is igénybe vehető lesz a csed extra
A tervek szerint már júliustól.
Az Audi 7500 alkalmazott elbocsátását tervezi
Az Audi 7500 alkalmazott elbocsátását tervezi
A politikai bizonytalanság is hatalmas kihívások elé állítja a vállalatot – írták.
Árrésstop: a Lidl, a Tesco és a Spar is korlátoz
Árrésstop: a Lidl, a Tesco és a Spar is korlátoz
Mennyiségi korlátozást vezettek be az érintett termékekre.
Palóc André: működik a profitplafon
Palóc André: működik a profitplafon
A szóvivő szerint akár 40 százalékkal is csökkenhettek egyes élelmiszerek árai.
A Richter vezérigazgatójának munkásságát ismerték el
A Richter vezérigazgatójának munkásságát ismerték el
A Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetést vehette át.
Hatályba lépett az árrésstop
Hatályba lépett az árrésstop
Ha kell, még szigorúbb fellépés jöhet - írják a közleményben.
„Legyen 500 ezer forint az ingyenesen felvehető összeg!”
„Legyen 500 ezer forint az ingyenesen felvehető összeg!”
Erről nyújtott be törvényjavaslatot Novák Előd.
Kilépett a pártból a TISZA Szigetek koordinátora
Kilépett a pártból a TISZA Szigetek koordinátora
A felesége ügye lehet a háttérben?
Elhunyt a hazai mulatós zene ismert alakja
Elhunyt a hazai mulatós zene ismert alakja
Sokan követték a munkásságát.
Óraállítás: nem egyeztek meg az uniós vezetők
Óraállítás: nem egyeztek meg az uniós vezetők
Hamarosan kezdődik a nyári időszámítás.
Hadházy követői kifizették a politikus büntetését
Hadházy követői kifizették a politikus büntetését
Másfél nap alatt összegyűlt a pénz.
Ferenc pápát kiengedik a kórházból
Ferenc pápát kiengedik a kórházból
Az egyházfő még nem gyógyult meg teljesen.
Súlyos sérülés egy katonai gyakorlótéren
Súlyos sérülés egy katonai gyakorlótéren
Két embert szállítottak kórházba.
MÁV-vezérigazgató: a baleset mindenkinek fáj
MÁV-vezérigazgató: a baleset mindenkinek fáj
A vasút és a közút találkozása talán a közlekedési hálózat legveszélyesebb eleme.
Hirdetés