Hirdetés

Boksz: kisebb meglepetések Nyíregyházán

| 2026. 07. 18. | 08:57:12
Hazai sikereknek is örülhettünk.
Boksz: kisebb meglepetések Nyíregyházán
Parázs ringcsatákat láthatott a közönség (Fotó: Zubák Tibor)
Hirdetés

Néhány meglepetéssel folytatódott pénteken a 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság Nyíregyházán, ahol kialakult a döntők párosítása.

A magyar szövetség honlapjának részletes beszámolója szerint a férfiak 50 kilogrammos súlycsoportjában Szaka Istvánnak olyannyira nem okozott gondot Bernáth Imre legyőzése, hogy a mérkőzés már az első menetben véget ért. Ellenfele a fináléban nem Bernáth Attila lesz, mert vádlisérülés miatt az első menetben feladni kényszerült a Lakatos Péter elleni elődöntőjét.

A 60 kilósoknál a junior Európa-bajnok Oláh Levente nagyon magabiztos volt Farkas Attilával szemben, mindhárom menetet uralta, bár végül nem döntő fölénnyel nyert. A szombati döntőben a tokiói olimpikon Gálos Roland vár majd rá.

A 65 kilogrammos kategóriában Petrimán Milán meggyőzően bokszolt Frank Dániel ellen, a mérkőzés nem is ment végig. A nyíregyházi - tehát hazai környezetben szereplő - sportoló a döntőben a tavaly világbajnoki induló Kovács Kruzitóval találkozik.

Hankó Kálmán karrierje egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy Buza Rafaelt egyhangú pontozással győzte le a 70 kilósok elődöntőjében. A másik ágon a címvédő Énekes Dominik került a fináléba, neki Danyi Dániel volt az ellenfele és technikai képzettsége érvényesült a három menet során.

A 75 kilogrammosok között az U23-as Európa-bajnok Gémes Levente a visszatérő Cservenka Róbert legyőzésével jutott a döntőbe, ahol a Mester Somát szoros meccsen felülmúló Oroyovwe Isaac lesz az ellenfele.

Egy súlycsoporttal feljebb (80 kg) a vb-bronzérmes Akilov Pylyp hozta a papírformát, és Király Balázs elleni sikerét követően a pécsi Bátori Mihály lesz a riválisa az aranyéremért.

Sallai Márk is kisebb meglepetést okozott a Krekó István elleni sikerével, és a rutinos Kovács Pállal bokszolhat a 85 kilósok fináléjában.

A 90 kg-ban összejött az "álomdöntő" Kiss Levente és Kiss Milán között, míg a szupernehézsúlyban Felföldi László és Kovács Márk vívhatja a finálét.

A nők 51 kilós kategóriájában Mezei Petra nagyon nehéz mérkőzésen 3-2-es pontozással nyert a tavaly világbajnoki résztvevő Pap Kata ellen, a döntőben pedig - a belgrádi nemzetközi tornán bronzérmes - Horváth Laura ellen bokszol majd. Utóbbi egyhangú pontozással győzött Sipos Hajnalka ellen, míg ikertestvére, Horváth Kármen az 54 kg elődöntőjében Nyögéri Sárát győzte le. Utolsó ellenfele Lakotár Hanna lesz.

Kuhta Vlagyiszlava a magyar bajnokságra nem fogyasztott vissza az 57 kilóba, ezúttal a 60 kilogrammosok között bokszol. Az elődöntőben a korábbi magyar bajnok Dobos Rebekánál bizonyult jobbnak, a fináléban pedig Matesz Viktória vár rá.

Az olimpiai ötödik helyezett Hámori Luca türelmesen bokszolt és pontozással nyert Mezei Nikolett ellen. Ellenfele a 65 kilósok döntőjében Cifra Diána lesz, így megismétlődik a tavalyi párosítás.

Hirdetés
További híreink
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
A nyíregyházi rangadó zárja a fordulót.
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Régen nyert hazai pályán a várdai együttes.
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Két ezüstérem után jutott fel a csúcsra.
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
A kameruni Batoumnak köszönhetően.
Válogatott csatárt igazolt a Szpari
Válogatott csatárt igazolt a Szpari
A Nyíregyháza kivásárlási opcióval is rendelkezik.
Kiütötte a Ferencváros Mohamed Salah új csapatát
Kiütötte a Ferencváros Mohamed Salah új csapatát
Ismét lesz magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
Itthon játszik a Szpari, de nem lehet telt ház
Itthon játszik a Szpari, de nem lehet telt ház
A paksiak közvetlenül a Szpari előtt állnak a tabellán.
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a saját halottjának tekinti.
Nem lehet gond a Szpari és a Kisvárda továbbjutása
Nem lehet gond a Szpari és a Kisvárda továbbjutása
Alacsonyabb osztályú ellenfeleket kaptak a szabolcsiak.
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
A torna éremtáblázatát a nemzetközi mezőnybe visszatérő orosz válogatott nyerte.
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
A torna éremtáblázatát a nemzetközi mezőnybe visszatérő orosz válogatott nyerte.
Németh Szilárdot Lőrincz Tamás váltja
Németh Szilárdot Lőrincz Tamás váltja
Németh Szilárdot a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás edző
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás edző
Szántó Imre, vagy ahogy mindenki hívta, Öcsi bácsi 82 éves volt.
Tragédia: elhunyt Németh Zsanett
Tragédia: elhunyt Németh Zsanett
Az Eb-ezüstérmes birkózó 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant.
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Onnan pedig Csehországba vezet az útja.
Németh Szilárd lemondott a szövetség éléről
Németh Szilárd lemondott a szövetség éléről
Tizenegy évig irányította a szövetséget.
Uszik 33 perc alatt 100 millió dollárt keresett
Uszik 33 perc alatt 100 millió dollárt keresett
Uszik megvédte a világbajnoki címét
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.
Kovács Richárd visszavonult
Kovács Richárd visszavonult
A nyíregyháziak ásza szögre akasztotta a kesztyűt.
Kovács Ferenc és Kovács István aláírták
Kovács Ferenc és Kovács István aláírták
Nyíregyháza rendezi az országos bajnokságot.