Hirdetés

Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában

MTI | 2026. 04. 02. | 17:16:05
Rajta kívül négy új tagot iktatnak be.
Növényi Norbert a Hírességek Csarnokában
Növényi Norbert (Fotó: Növényi Norbert Facebook-oldala)
Hirdetés

A Magyar Birkózók Szövetsége április 2-i közgyűlésén bejelentették, hogy öt új tagja lesz a hazai sportági Hírességek Csarnokának. Az MBSZ tájékoztatása szerint a bővítés kétévente történik,

ezúttal a versenyzői kategóriában az 1980-as, moszkvai olimpián aranyérmes Növényi Norbertet, továbbá az 1977-ben világbajnok Réczi Lászlót választották ki. Az edzőknél Bacsa Ferenc, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai tanácsadója, klasszisok sorának kinevelője, mesteredző került a hírességek közé, míg a sportvezetőknél Losonczi Ottó, az ESMTK szakosztályának alapító elnöke és Brüll Alfréd, az MBSZ, a nemzetközi szövetség és az MTK egykori elnöke kapta meg az elismerést, utóbbi posztumusz.

Az új tagokat a júniusi felnőtt országos bajnokságon iktatják be a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába, ekkor húzzák fel az őket ábrázoló zászlókat a korábbi tagoké mellé a KIMBA nagycsarnokában. A Magyar Sport Házában tartott közgyűlésen a küldöttek elfogadták a 2025-ös elnöki és bizottsági beszámolókat, a könyvvizsgálói jelentést, valamint a 2026-os szakmai és költségvetési terveket.

Emellett Németh Szilárd elnök és Bacsa Péter ügyvezető alelnök köszöntötte a 2025-ös egyesületi rangsor dobogósainak – 1. ESMTK, 2. Csepel TC, 3. BHSE – képviselőit.

Hirdetés
További híreink
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
Vasárnap estére írta ki a Szpari–Fradit az MLSZ
A nyíregyházi rangadó zárja a fordulót.
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Kisvárdai döntetlen a bajnok ellen
Régen nyert hazai pályán a várdai együttes.
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Két ezüstérem után jutott fel a csúcsra.
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
Nyíregyházi pontmentés a hajrában
A kameruni Batoumnak köszönhetően.
Válogatott csatárt igazolt a Szpari
Válogatott csatárt igazolt a Szpari
A Nyíregyháza kivásárlási opcióval is rendelkezik.
Kiütötte a Ferencváros Mohamed Salah új csapatát
Kiütötte a Ferencváros Mohamed Salah új csapatát
Ismét lesz magyar csapat valamelyik európai kupasorozat főtábláján.
Itthon játszik a Szpari, de nem lehet telt ház
Itthon játszik a Szpari, de nem lehet telt ház
A paksiak közvetlenül a Szpari előtt állnak a tabellán.
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a saját halottjának tekinti.
Nem lehet gond a Szpari és a Kisvárda továbbjutása
Nem lehet gond a Szpari és a Kisvárda továbbjutása
Alacsonyabb osztályú ellenfeleket kaptak a szabolcsiak.
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
A torna éremtáblázatát a nemzetközi mezőnybe visszatérő orosz válogatott nyerte.
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
Nyíregyházi bronzérem ökölvívó Eb-n
A torna éremtáblázatát a nemzetközi mezőnybe visszatérő orosz válogatott nyerte.
Boksz: kisebb meglepetések Nyíregyházán
Boksz: kisebb meglepetések Nyíregyházán
Hazai sikereknek is örülhettünk.
Németh Szilárdot Lőrincz Tamás váltja
Németh Szilárdot Lőrincz Tamás váltja
Németh Szilárdot a közgyűlésen a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás edző
Gyászol a magyar sport: elhunyt a legendás edző
Szántó Imre, vagy ahogy mindenki hívta, Öcsi bácsi 82 éves volt.
Tragédia: elhunyt Németh Zsanett
Tragédia: elhunyt Németh Zsanett
Az Eb-ezüstérmes birkózó 11. emeleti lakásának erkélyéről a mélybe zuhant.
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Itáliában izzad a nyíregyházi kiválóság
Onnan pedig Csehországba vezet az útja.
Németh Szilárd lemondott a szövetség éléről
Németh Szilárd lemondott a szövetség éléről
Tizenegy évig irányította a szövetséget.
Uszik 33 perc alatt 100 millió dollárt keresett
Uszik 33 perc alatt 100 millió dollárt keresett
Uszik megvédte a világbajnoki címét
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
Száz éve született az egyik leghíresebb magyar
A Puskásé mellett az ő nevét is megtanulta a világ.
Kovács Richárd visszavonult
Kovács Richárd visszavonult
A nyíregyháziak ásza szögre akasztotta a kesztyűt.
Kovács Ferenc és Kovács István aláírták
Kovács Ferenc és Kovács István aláírták
Nyíregyháza rendezi az országos bajnokságot.