Bővítenék az egészségházat Nyírmadán
Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére írt ki pályázatot a nyírmadai önkormányzat – olvasható a Közbeszerzési Értesítő április 29-i, hétfői számában. A beruházás első ütemében, 2019-ben megépült két háziorvosi- és egy fogorvosi rendelő a hozzá tartozó betegváróval és kiszolgálóhelyiségekkel. A második ütemben az egészségház bővítésével a védőnői szolgálatnak és a mozgó szakorvosi szolgálatnak biztosítanak helyet.
A projekt eredményeként valamennyi alapellátást biztosító szolgáltató egy épületben lesz megtalálható. A kivitelezés során a többi között szélfogót, mosdókat, öltözőket, illemhelyet, fedett teraszt alakítanak ki. Külön helyiség épül a terhesgondozás ellátására és a védőnői feladatok elvégzésére, és egy szakrendelőt is létrehoznak.
Az ajánlatokat május 13-ig várja a nyírmadai önkormányzat.