Hirdetés

Dugulás-elhárítésért 3,3 millió forintot is kértek

A rendőrök Szabolcsban fogták el őket.
Dugulás-elhárítésért 3,3 millió forintot is kértek
Üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint zsarolás miatt kell felelniük (Fotó: police.hu)
Hirdetés

Botcsinálta dugulás-elhárítók több millió forintot csaltak ki áldozataiktól. A debreceni rendőrök lecsaptak rájuk, vagyonvisszaszerzés keretében pedig közel 5 millió forintot foglaltak le - közölte a rendőrség.

Az adatok szerint a háromfős banda dugulás-elhárítást vállalt, több helyen is hirdették magukat, főleg az interneten. Korrekt, reális árakkal dolgoztak a honlapjuk szerint.

A szélhámos szakemberek olykor-olykor megpróbálták annak látszatát kelteni, hogy csinálnak is valamit, de legtöbbször erre sem vették a fáradságot. Dolguk végeztével azonban különféle okokra hivatkozva a korábban megbeszélt munkadíj 10-20-szorosát kérték el, volt olyan károsult, akitől 3,3 millió forintot követeltek az el nem végzett munkáért.

Az elkövetők attól sem riadtak vissza, hogy megfenyegessék áldozataikat, ha valaki sokallta a kért összeget, azonnal stílust váltottak, és megfélemlítették őket.

Több feljelentés is érkezett a rendőrségre, de az eddigi adatok szerint a sértettek száma ennél jóval több lesz. A debreceni nyomozók azonosították a bűnbanda tagjait, és október 7-én hajnalban elfogták a három férfit Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A kutatások során 4,8 millió forintot foglaltak le tőlük, majd előállították őket a Debreceni Rendőrkapitányságra. Közülük kettőt, egy testvérpárt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek a letartóztatásukra, harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

Üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint zsarolás miatt kell felelniük.

Hirdetés
További híreink
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Megfogta az étterem teraszán, és elvitte.
Átfogó fejlesztés zajlik a nyíregyházi vonalon
Átfogó fejlesztés zajlik a nyíregyházi vonalon
Ütemről ütemre haladnak – közölte a MÁV-főnök.
Szorgalmatosnál karambolozott a vonat
Szorgalmatosnál karambolozott a vonat
Egy andráskeresztes útátjáróban egy mezőgazdasági vontatóval ütközött.
Lakóház égett Nyíregyházán
Lakóház égett Nyíregyházán
Az egyik szoba gyulladt ki.
Hármas karambol Nyíregyházán
Hármas karambol Nyíregyházán
Riasztották a tűzoltókat.
Albérletárak: megtorpanás Nyíregyházán
Albérletárak: megtorpanás Nyíregyházán
Egyre több tényező akadályozza a drágulást.
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
A feldúlt férfit 7 évre zárnák börtönbe.
Az akkumulátorgyárak vizsgálatát sürgeti a LIGA
Az akkumulátorgyárak vizsgálatát sürgeti a LIGA
A szakszervezet az Országos Munkavédelmi Bizottságnak írt levelet.
Új rekord: 2519 elsőéves Nyíregyházán
Új rekord: 2519 elsőéves Nyíregyházán
Közel 6800 hallgatóval rajtol az új tanév.
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Az üzletet a 22 éves K. M. irányította.
TeSzedd!: szabolcsiak is regisztrálhatnak
TeSzedd!: szabolcsiak is regisztrálhatnak
Az ország legnagyobb szemétszedési akciója október 12. és 18. között lesz.
Felborult egy autó Csengerben
Felborult egy autó Csengerben
Árokba sodródott.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
75 millióból újul meg egy kisvárdai utca
75 millióból újul meg egy kisvárdai utca
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.
Tüzek Tiszarádtól Uszkáig, Porcsalmától Nyírmihálydiig
Tüzek Tiszarádtól Uszkáig, Porcsalmától Nyírmihálydiig
Mindenhol a kiszáradt vegetáció égett.
Felújítják a vásárosnaményi kúriát
Felújítják a vásárosnaményi kúriát
Kihirdették a pályázat nyertesét.
Elgázolt egy embert a vonat Újfehértón
Elgázolt egy embert a vonat Újfehértón
A tűzoltók az utasok biztonságos átszállásában segítenek.
Lángokban állt egy családi ház Piricsén
Lángokban állt egy családi ház Piricsén
A tűz átterjedt a födémszerkezetre is.
Szorgalmatosnál karambolozott a vonat
Szorgalmatosnál karambolozott a vonat
Egy andráskeresztes útátjáróban egy mezőgazdasági vontatóval ütközött.
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Megfogta az étterem teraszán, és elvitte.
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
A feldúlt férfit 7 évre zárnák börtönbe.
Renoir-festményeket loptak egy francia múzeumból
Renoir-festményeket loptak egy francia múzeumból
A becsült kár mintegy 9 millió euró.
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Az üzletet a 22 éves K. M. irányította.
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Személyes adatokat is gyűjthetett a Fidesz-KDNP.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Naponta több mint 50 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.