Hirdetés

Életfogytiglan a rétközberencsi gyilkosnak

Szabolcsihír | 2025. 11. 20. | 15:21:34
Kábítószer miatt ölt a kegyetlen fiatal.
Életfogytiglan a rétközberencsi gyilkosnak
Legkorábban 25 év múlva szabadulhat feltételesen (Fotó: rendőrség)
Hirdetés

Emberölés bűntette miatt indult eljárásban ítélte el november 20-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a fiatal férfit, aki 2024-ben megölte, majd kifosztotta fiatalkorú rokonát.

Az ítélet tényállása szerint a 21 éves, büntetett előéletű H.D. vádlott 2024. május 13-án egy kocsmában találkozott a 17 éves sértettel, akinél volt kétezer forint, melyet átadott a vádlottnak, s ezt követően együtt indultak el a szomszédos településre kábítószert vásárolni a pénzből. Útközben azonban összeszólalkoztak, melynek során a sértett megtolta a mellén a vádlottat, mire a vádlott a fiút ököllel mellbe vágta, erősen pofon ütötte, majd felkapott a földről egy nagyobb fa karót, s azzal kétszer, nagy erővel fejbe vágta a sértettet, aki vérző fejjel a földre rogyott.

H.D. levette az ekkor már védekezésre képtelen sértett pólóját, majd annak nyakára tekerte és mintegy ötven méteren keresztül behúzta egy fa alá, ahol tovább folytatta a fiú fejének, hátának ütlegelését.

A vádlott ezt követően levetkőztette a magatehetetlen sértettet, magára vette annak farmerét, elvette tőle a mobiltelefonját, cipőjét, majd a már nála lévő kétezer forinttal együtt a szomszédos településre távozott, ahol a pénzből és az értékesített ruhadarabok ellenértékéből kábítószert vásárolt magának.
A bántalmazás következtében a fiatalkorú sértett a helyszínen elhalálozott. Halála erőszakos úton, fulladás miatt következett be, ugyanis a vádlott a sértettet legalább huszonnyolc alkalommal ütötte, taposta meg, mely erőbehatásból legalább tizennyolc a fejtájékot, míg egy a nyakat érte.

Erre tekintettel a bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, továbbá aljas célból elkövetett emberölés bűntettében, ugyanis a cselekményét amiatt követte el, hogy a nála jogszerűen lévő kétezer forintból megvásárolt kábítószeren ne kelljen a sértettel osztozkodnia. Bűnösnek mondta ki továbbá kifosztás bűntettében, mert az ölési cselekmény után még elvette a sértettől az értéktárgyait is, továbbá fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklás vétségében, ugyanis a tőle levett vizeletminta kábítószert – kannabiszt – tartalmazott. 

A különös visszaeső vádlottal szemben a törvényszék halmazati büntetésül életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki, melyből – fiatal felnőtt korára tekintettel – feltételes szabadságra kerülhet, legkorábban 25 év elteltét követően.

Az ítélet nem jogerős, bár az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Hirdetés
További híreink
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Árokba csapódott egy autó Aranyosapátinál
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Megszépül az újfehértói kastély kertje
Kihirdették a pályázat nyertesét.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Kilenc tűzoltó vizsgázott Kisvárdán
Számot adtak a tudásukról.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Mentőhelikopter érkezett Kálmánházára
Házfalnak csapódott egy kocsi.
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Kórházba került Mátészalka polgármestere
Hanusi Péter elmagyarázta, mi történt.
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nyílt pályázat a nemzeti parkok vezetésére
Nem ajánlás vagy ismeretség alapján választanak - írja a miniszter.
Melléképület égett Nyírteleken
Melléképület égett Nyírteleken
Egy tanyán csaptak fel a lángok.
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
Szabolcsban csak foltokban enyhült az aszály
A megye északi és nyugati része most is száraz maradt.
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Az üzletet a 22 éves K. M. irányította.
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Személyes adatokat is gyűjthetett a Fidesz-KDNP.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
Lekapcsolták a kékcsei ellátót
A lakókörnyezetében élőket látta el.
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Rutinműtét után halt meg a 18 éves szabolcsi lány
Az elhunyt családja válaszokat akar.
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Gyerekektől lopták el az ételeket a konyhai dolgozók
Mind a négy embert kirúgta a polgármester.
Szőlő utca: vádat emeltek egy rendész ellen
Szőlő utca: vádat emeltek egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.
Egy kiló drog került elő az ibrányiak taxijából
Egy kiló drog került elő az ibrányiak taxijából
A nyíregyházi nyomozók kapcsolták le őket a 4-esen.