Fucsovics hatalmas csatában búcsúzott
![Fucsovics hatalmas csatában búcsúzott](https://civishir.hu:10013/media/8aef99e6-384e-4242-aa75-ee4dcf977015.jpg?size=850)
Fucsovics Márton három szettben kikapott az olimpiai bajnok Alexander Zverevtől a 6,75 millió euró (körülbelül 2,565 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás tenisztorna első fordulójában. A világranglistán 52. magyar játékos - aki a selejtezőből jutott főtáblára - a nyitókörben pályafutása során először csapott össze 26 éves német riválisával, aki jelenleg kilencedik az ATP rangsorában, de volt már második is.
Október 31-i, keddi találkozójuk első játszmájában adogatóként mindketten magabiztosan teljesítettek, 5:4-es Fucsovics vezetésig fogadóként mindössze hét, illetve hat pontot tudtak nyerni. Ekkor a magyar játékos semmire elvette a szettlabdánál kettős hibát vétő Zverev szervájátékát, így 40 perc után vezetett.
A második felvonásban a magyar Davis Kupa-válogatott 31 éves vezére 2:2-nél egy maratoni, több mint tízperces játékban négy bréklabdát hárított, 5:5-nél azonban a kétszeres világbajnok Zverev a mérkőzés során először elvette Fucsovics adogatását, majd a játszmát kiszerválva 61 perc alatt kiegyenlített.
A döntő szett gyors brékváltással indult, majd 4:4-ig mindketten hozták a maguk szervagémjeit. Ekkor a tizedik helyen kiemelt Zverev ismét elnyerte nyíregyházi ellenfele adogatójátékát, majd lezárta a 2 óra 38 perces összecsapást.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)