Hirdetés
Két új állami csatorna indulhat
| 2016. 02. 16. | 20:34:07
Ezekkel együtt már nyolc állami tévé lenne Magyarországon.
Egy kulturális és egy tudományos-ismeretterjesztő csatornát is tervez az MTVA, de ezek semmiképp nem startolnak el 2016 első félévében – írja az Origo. Korábban a csatornák indulását 2015 nyarára illetve 2015 decemberére tervezték.
Az Origo információi szerint az M5 lesz országos csatorna, kötelezően továbbítandó a műsorszolgáltatók számára, az M6 pedig budapesti regionális, továbbítási kötelezettség nélkül. A DTV News szerint pedig feltehetően még idén elindul a közmédia két új csatornája: az M5 augusztus 1-jén kezdheti meg a sugárzást, míg az M6 november végén rajtolhat.
Ha ezek elindulnak, a Duna TV-vel és a Duna Worlddel együtt már nyolc állami tévé lesz itthon.
Hirdetés
Gazdaság
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban – Nyíregyházán is
A Vodafone folyamatosan fejleszti hálózatát.
Orbán Viktor: nem ideológiai, hanem gazdasági kapcsolatokra van szükségünk Kelettel és Nyugattal egyaránt
Amikor pénzről van szó és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat - jegyezte meg a kormányfő.
Kezdődhet a vasmegyeri egészségház felújítása
Csaknem 60 millió forintot költenek rá.
Egészségközpont épül Biriben
Itt érhető majd el a védőnő, a terhesgondozó, a fogorvosi rendelő és az orvosi rendelő.
Bűn és bűnhődés