Kezdődik a világ legőrültebb sporteseménye
A PDC-dartsvilágbajnokság december 15-én, kezdődik, és három héten keresztül szórakoztatja a nagyérdeműt. A londoni Alexandra Palace-ban – karácsony és Szilveszter kivételével – általában napi két programban csapnak össze a világ legjobb versenyzői, hogy január 3-ig „eldobáljanak” 2,5 millió fontot. Ez az összdíjazás, amiből a győztes 500 ezer fontot kap.
Minden kétséget kizáróan ez a világ leghangulatosabb sporteseménye, a Szabolcsihír újságírója már csak tudja, hiszen többször átélte a helyszínen. Patakokban folyik a sör, mindenki énekel, és még azokat is keblükre ölelik az őrült drukkerek, akiket egyébként utálnak. Ugyan nem hirdetnek győztest, de jelmezverseny is zajlik az Alexandra Palace-ban, így fordulhat elő, hogy illuminált állapotban egymás mellett könnyít magán a férfi vécében Hófehérke és Csipkerózsika.
A címvédő az angol Luke Humphries, aki a tavalyi döntőben az üstökösként berobbanó honfitársát, Luke Littlert győzte le. Utóbbi még mindig csak 17 éves, és az egyik legnagyobb esélyesnek tarják, hiszen a legtöbb versenyt nyerte idén, beleértve az elitnek kiírt Premier League küzdelmeit is. Rajtuk kívül a top 10 tagja még a szintén angol Michael Smith, Rob Cross, Dave Chisnall, Stephen Bunting, a holland Michael van Gerwen, a walesi Jonny Clayton és Gerwyn Price és az ausztrál Damon Heta. Ha más nyeri a világbajnokságot, az bombameglepetés lesz, amire a dartsban azért van esély. Gondoljunk csak a „semmiből” jött Luke Littler tavalyi szárnyalására!
A PDC-dartsvilágbajnokságot decembert 15-től január 3-ig a Sport1 közvetíti.