Hirdetés

Lemondott Milák Kristóf edzője

origo.hu, Nemzeti Sport | 2024. 08. 05. | 10:25:25
Úgy nyilatkozott, zseni, korszakos úszó (volt) tanítványa.
Lemondott Milák Kristóf edzője
Virth Balázs (Fotó: https://ujpestmedia.hu/)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Virth Balázs a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, hogy a jövőben már nem ő lesz a kétszeres olimpiai bajnok úszó edzője – írja az origo.hu.

Milák Kristóf a párizsi olimpián ezüstérmet nyert 200 pillangón, 100 méteren pedig aranyérmes lett, így a Honvéd klasszisa lett a harmadik olyan magyar úszó, aki két egymást követő olimpián is aranyérmet tudott szerezni. A 24 éves úszó olimpiára való felkészülését továbbra is homály fedi.

Virth Balázs a 2021-es tokiói olimpia után lett Milák Kristóf edzője. Kettejük kapcsolata kezdetben jól alakult, azonban az elmúlt évben már nem tudta kezelni az úszózsenit, a sajtóban pedig többször is nyíltan kritizálta Milákot és a munkához való hozzáállását.

– Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám. Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt – folytatta az edző, aki végezetül megerősítette, hogy véget ért a kapcsolata Milák Kristóffal. – Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki – tette hozzá Virth Balázs.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Murciai torna: Fucsovics a negyeddöntőben
Murciai torna: Fucsovics a negyeddöntőben
A nyíregyházi teniszező 1 óra 35 perc alatt nyert.
Magyar arany az atlétikai Európa-bajnokságon
Magyar arany az atlétikai Európa-bajnokságon
Esélyesként érkezett a versenyre.
Fucsovics Márton egy helyet rontott
Fucsovics Márton egy helyet rontott
Megérkezett a legfrissebb tenisz-világranglista.
Fucsovics korai búcsúja Dubajban
Fucsovics korai búcsúja Dubajban
A nyíregyházi teniszező az első fordulóban kikapott.
Fucsovics beszállt az 1,2 milliárdos buliba
Fucsovics beszállt az 1,2 milliárdos buliba
A nyíregyházi mellett lesz még egy másik magyar is a mezőnyben.
Fucsovics-parádé Dubajban
Fucsovics-parádé Dubajban
A nyíregyházi kiütéses győzelemmel kezdett
Világranglista: Fucsovics 13 helyet javított
Világranglista: Fucsovics 13 helyet javított
A nyíregyházi teniszező a napokban nyerte meg a a bahreini challenger-tornát.
Félbeszakadt Fucsovics döntője
Félbeszakadt Fucsovics döntője
A nyíregyházi teniszező ellenfele Andrea Vavassori volt.
Fucsovics már az elődöntőben
Fucsovics már az elődöntőben
Két játszmában nyert.
Bahreini torna: Fucsovics a nyolc között
Bahreini torna: Fucsovics a nyolc között
Könnyed győzelemmel jutott tovább a nyíregyházi teniszező.
Világrangista: Fucsovics hátrább került
Világrangista: Fucsovics hátrább került
Még ott van a legjobb százban.
Hirdetés