Hirdetés

Hosszú Katinka befejezte

mti | 2025. 01. 09. | 07:52:42
A háromszoros olimpiai bajnok nem folytatja.
Hosszú Katinka befejezte
Hosszú Katinka (Fotó: MTI/archív)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó. A 35 éves klasszis január 8-án, szerdán Facebook-oldalán közölte, befejezte pályafutását.

"Harminc éven át a víz volt az otthonom, egy szentély, ahol megnyugvást és erőt találtam. Attól a pillanattól kezdve, hogy gyermekként először raktam a lábam a medencébe, tudtam, hogy valami varázslatosat fedeztem fel. A víz hűvös ölelése olyan volt, mintha hazatértem volna, egy hely, ahol a gravitáció megszűnt létezni, és minden egyes kartempó közelebb vitt az álmaimhoz" - írta Hosszú, aki 2003-ban mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, egy évvel később pedig részt vett az athéni olimpián. Első nagy sikerét a 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon aratta, amikor is 400 méter vegyesen ezüstérmet nyert.

A római világbajnokságon 2009-ben ugyanebben a számban diadalmaskodott, ekkor az Egyesült Államokban Dave Salo irányításával készült.

A 2012-es debreceni Európa-bajnokságon három aranyat nyert, és a dobogóra esélyesként utazott ki a londoni olimpiára, ahol 400 méter vegyesen a számára csalódást jelentő negyedik helyen zárt. Ezt követően befejezte a közös munkát Salóval, majd későbbi férjével, Shane Tusuppal kezdett dolgozni, ez pedig meghozta számára az "aranykort".

Hosszú gyakorlatilag egy új felkészülési "módszert" bevezetve versenyről versenyre járt, a világkupa-viadalokon halmozta a számokat és az érmeket, a 2015-ös kazanyi világbajnokságon hatalmas fölénnyel nyerte a 200 és 400 méter vegyest, előbbi számban 2:06.12-es világrekorddal diadalmaskodott, ami a mai napig él.

A riói játékokra toronymagas favoritként utazott ki, és a két vegyesúszó számban nem is tudták megszorongatni, ráadásul a hosszabbik távon hatalmas világcsúccsal győzött, ezen kívül meglepetésre 100 méter háton is első lett, míg 200 méter háton másodikként csapott célba.

A következő év elején sorozatban negyedszer, összességében ötödször választották Magyarországon az év női sportolójának, majd átvehette az év európai sportolójának járó díjat is a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) képviselőjétől.

Magyar sportoló ezt megelőzően 1992-ben érdemelte ki ezt a díjat Egerszegi Krisztina révén. Hosszú a 2017-es hazai rendezésű világbajnokságon is a legnagyobb sztár volt a Duna Arénában, ahol ismét duplázott vegyesúszásban.

Tusuppal 2018 májusában ért véget kapcsolatuk, ezt követően egy rövidebb időszakra Petrov Árpád lett az edzője, akivel a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon is a csúcsra ért mindkét vegyesúszó számban.

Karrierjében jelentős törést jelentett a 2020-as koronavírus-járvány, hiszen hosszú ideig nem rendeztek versenyeket. A 2021-es tokiói olimpián is ott volt az esélyesek között, de végül ötödik lett.

Ahogy előrehaladtam az úszókarrieremben, a kíváncsi gyerekből az egyik valaha legeredményesebb női úszóvá váltam. Minden egyes verseny, amelyet megnyertem, nemcsak a kemény munkám és elkötelezettségem bizonyítéka volt, hanem a rengeteg edzésórának, a meghozott áldozatoknak és a családom, edzőim meg nem ingó támogatásának a tükröződése is. Sose felejtem a verseny izgalmát - az adrenalinszintem, ahogy a rajtkövön álltam, a világ elhalványult, csak a szívverésem hangja és a verseny ígérete maradt

- fogalmazott Hosszú, aki kiemelte, az úszás megtanította a kitartásra a nehézségekkel szemben, a fegyelem fontosságára és a csapatmunka szépségére.

"Most, ahogy visszatekintek a karrieremre, óriási beteljesülést érzek. Az érmek és rekordok értékesek, de ami a legmélyebben megmaradt, az az úszás iránti örök szeretetem. Még azután is, hogy felakasztottam a versenydresszt, a víz továbbra is hívogat. Még mindig rengeteg örömöt találok a kartempók csapásában, a lágy fröccsenésekben és a felszín alatt érzett békés magányban" - írta a háromszoros olimpiai bajnok, aki kivételes fordulóinak és erejének is köszönhetően rövidpályán is fantasztikusan szerepelt karrierje során, a 25 méteres medencében rendezett világbajnokságokon 17 arany-, 8 ezüst- és 2 bronzérem került a neve mellé, ez a magyar úszósport teljes rövidpályás kollekciójának csaknem 60 százaléka.

"A következő években remélem, hogy megoszthatom ezt a szenvedélyt másokkal - tanítva a fiatal úszóknak azt a varázslatot, amit a vízben találtam, és bátorítva őket, hogy kövessék az álmaikat. Számomra az úszás nemcsak egy sport; egy életen át tartó utazás, tele szeretettel, növekedéssel és a kiválóság hajszolásával. Ahogy belemerülök minden új napba, magammal viszem a tanult leckéket és a sport iránti örök hitet" - fogalmazott a világklasszis.

Hosszú Katinka fantasztikus karrierje során 20 világcsúcsot állított fel, a világkupákon 321 arany-, 83 ezüst- és 69 bronzérmet nyert, amivel toronymagasan vezeti az örökrangsort.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest
Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest
103 éves korában hunyt el január 2-án.
Ciprusi válogatott védőt igazolt a Nyíregyháza
Ciprusi válogatott védőt igazolt a Nyíregyháza
Ősszel a görög élvonalban szereplő Voloszban szerepelt
Ciprusi-panamai játékost igazolhat a Szpari
Ciprusi-panamai játékost igazolhat a Szpari
A görög élvonalból érkezik.
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
A hollandok sztárja és a 17 éves angol zseni vívja a döntőt.
Elhunyt Keleti Ágnes
Elhunyt Keleti Ágnes
103 éves volt.
Kicker: Gulácsi az ősz legjobbja
Kicker: Gulácsi az ősz legjobbja
Bár voltak hibái, összességében stabilan és megbízhatóan teljesített - írták róla.
Darts-vb: elbúcsúzott a címvédő
Darts-vb: elbúcsúzott a címvédő
A nyolcaddöntőben egy korábbi világbajnoktól kapott ki.
Kórházba került olimpiai bajnokunk
Kórházba került olimpiai bajnokunk
Szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel küzd.
Megválasztották a XX. század legszebb magyar gólját
Megválasztották a XX. század legszebb magyar gólját
A Debrecenben született Puskás-díjas találat januártól lehet esélyes.
Nyíregyházán a 15 év után valóra vált álomról
Nyíregyházán a 15 év után valóra vált álomról
Végtelenül boldog vagyok, hogy a vidéki klubok közül nálunk volt a legtöbb néző - mondta Révész Bálint.
Kezdődhet a síszezon Magyarországon!
Kezdődhet a síszezon Magyarországon!
Karácsony második napján reggeltől négy pályán lehet síelni.
Australian Open: Fucsovics kiesett
Australian Open: Fucsovics kiesett
A nyíregyházi a selejtező második körében búcsúzott.
Australian Open selejtezője: Fucsovics továbbjutott
Australian Open selejtezője: Fucsovics továbbjutott
A nyíregyházi teniszező legközelebb Henrique Rochával csap össze.
Australian Open: Fucsovics harmadik kiemelt
Australian Open: Fucsovics harmadik kiemelt
A nyíregyházi teniszező első ellenfele a spanyol Oriol Roca Batalla lesz a selejtezőben.
Sporttörténelmet írt Luke Littler
Sporttörténelmet írt Luke Littler
A darts történetének legfiatalabb világbajnoka lett.
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
Január 3-án máris gazdára talál az év első vb-címe
A hollandok sztárja és a 17 éves angol zseni vívja a döntőt.
Új-kaledóniai torna: Fucsovics kiesett
Új-kaledóniai torna: Fucsovics kiesett
A nyíregyházi teniszező a legjobb nyolc között búcsúzott.
Fucsovics már a negyeddöntőben
Fucsovics már a negyeddöntőben
Három szettben győzte le ellenfelét.
Fucsovics könnyed győzelemmel kezdte az idényt
Fucsovics könnyed győzelemmel kezdte az idényt
A nyíregyházi teniszező következő ellenfele Maxime Janvier lesz.
Darts-vb: elbúcsúzott a címvédő
Darts-vb: elbúcsúzott a címvédő
A nyolcaddöntőben egy korábbi világbajnoktól kapott ki.
Fucsovics Márton Noumeában kezd
Fucsovics Márton Noumeában kezd
Indul az új teniszidény.
Elhunyt a 36 éves profi bokszvilágbajnok
Elhunyt a 36 éves profi bokszvilágbajnok
December 21-én még KO-val győzött.
Marozsán legyőzte Fucsovicsot a döntőben
Marozsán legyőzte Fucsovicsot a döntőben
A serleg mellé mellé négymillió forintot kapott.