Hirdetés
Hirdetés

Magyar falu program: több mint 70 milliárd érkezett Szabolcsba

MTI | 2024. 11. 22. | 14:09:26
2019 óta.
Magyar falu program: több mint 70 milliárd érkezett Szabolcsba
Gyopáros Alpár (Fotó: Gyopáros Alpár Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Magyar falu program 2019-es elindítása óta több mint 70 milliárd forint támogatás érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe – jelentette ki a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa november 22-én Piricsén. Gyopáros Alpár az önkormányzat által, a program keretében 18 millió forintból felújított befőzőkonyha átadásán elmondta, több ezer pályázaton nyertek különböző összegeket a helyhatóságokon kívül civil szervezetek és az egyházközségek a többi között infrastrukturális fejlesztésekre, épületeik felújítására, de sikeres a települési kisboltok megmentésére irányuló programrész is.

Emlékeztetett arra, hogy folyamatosan zajlik az állami mellékúthálózat felújítása a négy- és ötszámjegyű utakat érintően, de a programban az egyházak is kaphattak támogatást a temetők rendbetételére.

A kormánybiztos kifejtette, a falusi csoknak köszönhetően már mintegy 48 ezer, hazai kistelepülésen letelepedett család tudta az otthonát megteremteni vagy felújítani, az idei évtől pedig a korábbi évhez képest ötven százalékkal emelkedtek a vissza nem térítendő támogatási összegek. Gyopáros Alpár elmondta, a falusi csok programja folytatódik, a Magyar falu program 2025-ös forrásait pedig a december közepén az Országgyűlés elé kerülő jövő évi költségvetés határozza majd meg.

Az eseményen részt vett Orosz László, Piricse Fidesz-KDNP-s polgármestere és Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Felborult egy autó Szabolcsban
Felborult egy autó Szabolcsban
Négyen utaztak a járműben.
M30-as helyreállítása: megszólalt a Strabag
M30-as helyreállítása: megszólalt a Strabag
Az átadásra még várni kell.
Balu kiszimatolta az illegális nyírségi dohányt
Balu kiszimatolta az illegális nyírségi dohányt
Akár 11 millió forint bírságot is kaphat az elkövető.
Újabb súlyos baleset Nyíregyháza térségében
Újabb súlyos baleset Nyíregyháza térségében
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Súlyos baleset Tiszalökön
Súlyos baleset Tiszalökön
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Cigányok „kitiltása”: Szabolcs is érintett
Cigányok „kitiltása”: Szabolcs is érintett
Az önazonossági törvény etnikai diszkrimináció?
Száz új parkolóhely Nyírbátorban
Száz új parkolóhely Nyírbátorban
Ráadásul fizetni sem kell érte.
Késések a záhonyi fővonalon
Késések a záhonyi fővonalon
Fényeslitkén akadt probléma.
Boltokban gyűjt a Magyar Vöröskereszt
Boltokban gyűjt a Magyar Vöröskereszt
Az átadott élelmiszerből a környéken élő rászorulók részesülnek.
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Jöhet az Egyesült Államok és Magyarország aranykora
Erről beszélt Orbán a Fehér Házban.
Indulhat a Debrecen-Mátészalka vasútvonal felújítása
Indulhat a Debrecen-Mátészalka vasútvonal felújítása
Egyelőre még csak a tervezés következik.
Ezúttal húszmilliárdra lehet pályázni
Ezúttal húszmilliárdra lehet pályázni
Minden forint mellé egy forintot vissza nem térítendő támogatás jár.
Díjazták a legjobb szabolcsi innovációt
Díjazták a legjobb szabolcsi innovációt
Egy nyíregyházi cég a nyertes.
Shein, Temu: olcsó, de veszélyes
Shein, Temu: olcsó, de veszélyes
Ezt állapította meg a fogyasztóvédelmi vizsgálat.
Építési engedélyek: emelkedés tapasztalható
Építési engedélyek: emelkedés tapasztalható
Az első kilenc hónap adatai alapján.
A Nébih már az ünnepekre készül
A Nébih már az ünnepekre készül
Bejgli, hal, szaloncukor…
Jól megy a Skodának
Jól megy a Skodának
Komoly nyereséget könyvelhetnek el.
November csökkenést hoz az üzemanyagárakban
November csökkenést hoz az üzemanyagárakban
A héten többször is változtak az árak.
Miniszterelnök: lesz 14. havi nyugdíj
Miniszterelnök: lesz 14. havi nyugdíj
A részleteket még nem dolgozták ki.