Nyíregyházi alapítvány küzd a munkahelyi pszichoterror ellen

Ideális helyzetben az ember mosolyogva megy be a munkahelyére, várja az aznapi kihívásokat, feladatokat. Hisz erre készült, ezért tanult éveket, képzi magát folyamatosan. Ehhez persze kell egy támogató, segítő környezet. Csakhogy ez nem mindig és nem mindenkinek adatik meg. Sorozatunkban ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani, hogy merjünk kiállni magunkért, egymásért, ne tűrjük a megaláztatást.

Számos olyan esetet sorolhatnánk példákat akár saját életünkből is, amikor remegő gyomorral indulunk a munkába, mert nem tudjuk, éppen milyen hangulatban van a főnök, mit fog a háttérben „kavarni”a kolléga, aki attól vár előmenetelt, hogy másokat aláz, ekéz. De kifoghat magának a közösség olyan munkatársat is, aki valamiben különbözik az átlagostól, ami miatt gúny tárgyává teheti.

A lelket megnyomorító munkahelyi terrort nevezzük mobbingnak. A szakirodalom szerint a mobbing legalább egyszer egy héten és legalább fél éven keresztül tartó cselekedetek sorozata. Ez jöhet egy egyéntől vagy egy közösségtől is. A folyamatos bántás végül mentális vagy fizikális kórtani jelenségekhez vezet.

• Az utóbbi időben fordult a figyelmünk a mobbing felé, de volt ennek már előzménye: 2015-ben a Norvég Civil Alap támogatásával „Ne bánts!” néven folytattunk kampányt a munkahelyi terror (mobbing, szexuális zaklatás) visszaszorítására – emlékezett vissza Szegedi Sándor, a nyíregyházi Regionális Érdekvédelem (RÉV) Alapítvány egyik vezetője, aki hozzátette: azután egyre több olyan civil személy jelentkezett nálunk azzal, hogy munkát keres, de a korábbi negatív élmények miatt nem tudja, egy új helyen mire számítson. Akkor szembesültünk azzal, hogy mekkora probléma a munkahelyi pszichoterror. Sokan nem mernek beszélni róla, mert természetesnek tartják, ahogy beszélnek velük, ahogy megalázzák őket, pedig közben emberi sorsok pecsételődhetnek meg, életek mehetnek tönkre. Ezért tartjuk fontosnak a köztudatba emelni, hogy az emberek ne vegyék természetesnek a mobbingot, álljanak ki magukért és egymásért.

„A munkahelyi mobbing (pszichoterror) és a munkaerő-piaci diszkrimináció olyan jelenségek, amelyek sajnos széles körben előfordulnak, és súlyos károkat okozhatnak az egyéneknek és a közösségeknek. Felmérések szerint a munkavállalók 7-10 százaléka szenvedett már el munkahelyi zaklatást. A tartós zaklatás lelki megrázkódtatáshoz, súlyos esetben akár munkaképtelenséghez is vezethet. Ugyanakkor a hátrányos megkülönböztetés is mindennapos tapasztalat: az Európai Unióban nagyjából minden negyedik európai számolt be diszkriminációs élményről az elmúlt évben, különösen magas arányban az etnikai kisebbségek, a fogyatékossággal élők és az LMBTQ-személyek körében. Mindez azt jelzi, hogy a munkahelyi zaklatás és kirekesztés problémája valós és aktuális, amely ellen nemzetközi és hazai jogszabályok is fellépnek” – olvasható abban a munkaanyagban, amelyet a Regionális Érdekvédelem (RÉV) Alapítvány szakemberei állítottak össze.

Az alapítvány Közösségi alapú szemléletformálás és akciók a befogadó, erőszakmentes munkahelyekért című programjában azoknak a munkavállalóknak a védelméért száll síkra, akiket minden ok nélkül bántanak.

• A legtöbben nem szívesen beszélnek róla. Szégyellik, vagy attól tartanak, elveszítik a munkahelyüket, és tűrnek – mondta Onderó Szilárd, a projekt mentálhigiénés tanácsadója.

Kiemelte: a vezető felelőssége, milyen légkör uralkodik a munkahelyen. Egy ismerőse példáját említette, aki próbaidős volt egy munkahelyen, ahol a mellé/fölé rendelt kollégája mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne érezze jól magát az egyébként állami fenntartású cégnél.

A munkavégzéshez nem adtak neki eszközt, így számítógépet is otthonról vitt be magának, de nem kapott a feladatköréhez instrukciókat sem.

Bármit csinált, semmi nem volt jó. A középvezetői beosztású nő a betűtípusba, annak méretébe, de még a sortávolságba is belekötött – amit egyébként előre megszabhatott volna, vagy utóbb pár mozdulattal orvosolhatta volna a különben nem lényegi kérdést.

Minden beosztott tudta, hogy alkalmatlan a vezetésre a „kisfőnök”, de senki nem szállt szembe vele, mert az állását nem akarta elveszteni, és az erélytelen felsővezető is hagyta a kiskirálykodást, még akkor sem szólt vissza, amikor őt oktatta ki a nő, aki állítólag azért volt olyan magabiztos, mert egy felmenője fontos beosztásból, onnan ment nyugdíjba.

A folyamatos pszichoterrorból végül úgy szabadult az illető, hogy – bár nagyon nagy szüksége volt a munkára – még a próbaidő alatt felmondott. Nem látott más kiutat, mert

• hiába próbált beszélni a nővel, nem járt sikerrel, elutasítás volt a válasz
• a kollégák, bár ők is elszenvedői voltak a pszichoterrornak, nem álltak ki sem magukért, se mellette
• a cégvezető pedig elnézte, szó nélkül tűrte a nő viselkedését.

Ha önt is érte már munkahelyén pszichoterror, és úgy érzi, segítségre van szüksége a történtek feldolgozásához, vagy nem szeretne az új helyen hasonlókat átélni, az alábbi e-mail címen várják jelentkezését: revalapnyiregy@gmail.com