Ráijesztett híveire, de aztán továbbjutott a nyíregyházi teniszező
Fucsovics Márton három játszmában legyőzte japán ellenfelét az egyesült államokbeli Winston-Salemben zajló 868 ezer dollár (312,5 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna 1. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
A 32 éves magyar játékos Taro Daniel ellen lépett pályára augusztus 18-án, vasárnap, aki - a férfi versenyeket szervező ATP honlapja szerint - a mérkőzés elején jobban játszott nála. Fucsovics az első játszmában a második adogatójátékát elveszítette, riválisa pedig megtartotta brékelőnyét és 6:4-re megnyerte a szettet.
A folytatásban a nyíregyházi teniszező feljavult, pontosabbá vált a játéka és 1:1 után nem engedett játékot ellenfelének. Fucsovics a jól sikerült második játszma után lendületben maradt és a harmadik elején gyorsan eldöntötte a meccset. Taro 0:4 után tudott először játékot nyerni a szettben, a felzárkózásra pedig nem adott neki esélyt neki a magyar klasszis, aki első mérkőzéslabdáját kihasználva nyerte meg a kétórás összecsapást.
Fucsovics Márton a második fordulóban a 11. kiemelt amerikai Alex Michelsennel csap majd össze. A torna másik magyarja, Marozsán Fábián kilencedik kiemeltként az első körben erőnyerő, így a 32 között kezdi megszereplését.
Eredmények:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Taro Daniel (japán) 4:6, 6:1, 6:2