Rekordméretű szállítmány a hazai utakon
![Rekordméretű szállítmány a hazai utakon](https://civishir.hu:10013/media/06932884-68ab-49f4-9843-5f690cba8cf3.jpg?size=850)
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a Marosnémeti (Mintiai) hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei.
Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged Tápé réti kompkikötőig, ezt követően péntek reggel kezdi meg közel 300 kilométeres útját a célállomásig.
A szállítmány a magyar közutakon több napon keresztül összesen 44 kilométernyi távolságot tesz meg; az út első szakaszában a Tisza-parttól a 43-as főút és a 430-as főút csomópontjáig egy 471 tonna össztömegű jármű közlekedik 12 tengelyen - írták.
Hozzátették, hogy a csomópontnál a rakományt egy külön erre a célra kialakított átrakó helyen egy másik, konzolos járműre szerelik át, ezt követően február 20-án a szerelvény néhány óra alatt jut el a Nagylaki határátkelőhelyig, ahol elhagyja Magyarországot, és további egy hét alatt ér a 245 kilométerre fekvő Marosnémeti hőerőműbe.
Közölték azt is, hogy a hőerőmű működéshez három, hasonló méretű generátorra és további három, kisebb súlyú transzformátorra van szükség, melyeket ugyanezen megoldással és útvonalon szállítanak majd. Az utolsó rakomány várhatóan április végén, május elején hagyja el az országot - közölték.
![Út a börtönbe programot hirdetett Magyar Péter Út a börtönbe programot hirdetett Magyar Péter](https://civishir.hu:10013/media/ff60d9e8-90b4-4682-92fc-9aad232d95f8.jpg)
![A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik](https://civishir.hu:10013/media/ef1fb9b7-61c3-4721-b2ce-f18e1db290f2.jpg)
![Vadgázolások: a kék prizma lehet a megoldás? Vadgázolások: a kék prizma lehet a megoldás?](https://civishir.hu:10013/media/cf39cec4-559d-402a-a3ba-baf258ac6cb7.jpg)
![Aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció Aláírásgyűjtésbe kezd a Demokratikus Koalíció](https://civishir.hu:10013/media/e54f300b-8176-4318-8ce9-60212ed8499a.jpg)
![MÁV: 103 ember lett öngyilkos a síneken MÁV: 103 ember lett öngyilkos a síneken](https://civishir.hu:10013/media/905f59e0-5876-4f8a-95e7-ed17ba068f89.jpg)
![Kétmilliós kártérítést fizetnek egy korábbi rabnak Kétmilliós kártérítést fizetnek egy korábbi rabnak](https://civishir.hu:10013/media/21328f97-713c-45f1-80f7-ea1b4840d5b7.jpg)
![Lázár négy kastély sorsáról döntött Lázár négy kastély sorsáról döntött](https://civishir.hu:10013/media/5f858b81-8977-471d-9a48-e36c3c9ea18b.jpg)
![Kórházba került Ferenc pápa Kórházba került Ferenc pápa](https://civishir.hu:10013/media/5a4dd8dc-f432-47cf-aae2-0ac1401ecbd9.jpg)
![Terrortámadással fenyegettek több iskolát Kolozsváron Terrortámadással fenyegettek több iskolát Kolozsváron](https://civishir.hu:10013/media/6699e63c-96ed-49c5-8a47-3c534a1296da.jpg)
![Távozik Orbán Viktor egyik bizalmi embere Távozik Orbán Viktor egyik bizalmi embere](https://civishir.hu:10013/media/fdc42b11-afc6-4b2c-9b46-1b48bf988c5c.jpg)
![A TISZA Párt a korábbi vezérkari főnökkel erősíthet A TISZA Párt a korábbi vezérkari főnökkel erősíthet](https://civishir.hu:10013/media/fd3eb26c-b7f2-4e89-b82a-3d7694832551.jpg)
![Foodora: 35 milliós büntetés megtévesztésért Foodora: 35 milliós büntetés megtévesztésért](https://civishir.hu:10013/media/ae854dde-5d63-424d-9e54-3bbb515ac178.jpg)
![A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik](https://civishir.hu:10013/media/ef1fb9b7-61c3-4721-b2ce-f18e1db290f2.jpg)
![Tovább csökken a benzin ára Tovább csökken a benzin ára](https://civishir.hu:10013/media/810e3fc2-35bd-4bfe-8a89-b91713bed5ae.jpg)
![Lázár négy kastély sorsáról döntött Lázár négy kastély sorsáról döntött](https://civishir.hu:10013/media/5f858b81-8977-471d-9a48-e36c3c9ea18b.jpg)
![Nagy Márton a kispénzűek helyzetéről beszélt Nagy Márton a kispénzűek helyzetéről beszélt](https://civishir.hu:10013/media/32f5f9e1-be3c-4cfe-8b63-2eaf4358f5fd.jpg)