Hirdetés
Véghajrá Nyíregyházán: december elsején nyit az adventi vásár
Szabolcsihír | 2024. 11. 28. | 17:50:29
Hamarosan felkapcsolják a díszkivilágítást.

Ön kilátogat majd a vásárba? (Fotó: Cservenyák Katalin)
December 1-jén, advent első vasárnapján délután fél ötkor Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere felkapcsolja a díszkivilágítást, ezzel hivatalosan is megnyitja a hagyományos adventi forgatagot a Kossuth téren.
Napok óta folyik a készülődés, a karácsonyfa már a megszokott helyén, áll a városháza előtt a színpad is, melyen helyi művészeknek és oktatási intézmények diákjainak műsorát láthatják majd – hétfő kivételével – nap mint nap az arra sétálók. És persze díszítik a faházakat az árusok is, hiszen a forgatagban lehet enni, inni és ajándékot vásárolni.

Már áll a fa (Fotó: Cservenyák Katalin)
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Elhunyt az áramütést szenvedett nyíregyházi lány
A fürdőkádban érte a baleset.

Csaknem elütötte a rendőrt a menekülő nyírségi
Kilométereken át üldözték a férfit, aki balesetet is okozott. Nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Több rendőr lesz Nyíregyháza utcáin
Fokozott ellenőrzés.

Nemzeti gyásznap: elmarad a nyíregyházi fesztivál
Ferenc pápa búcsúztatását április 26-án, szombaton délelőtt 10 órától tartják.

Elmarad a nyíregyházi fesztivál
A nemzeti gyásznap miatt.

Pályázati lehetőség videós alkotóknak
Az egyik téma a munkahelyi pszichoterror (mobbing).

Szabadulhat a tömegmészárlást tervező miskolci fiú
Jelenleg a Debreceni Javítóintézetben tölti büntetését.

Kis híján tragédia történt egy nyíregyházi fürdőkádban
A kádban mobiltelefont tölteni életveszély.

Belvárosi programokkal nyitja a tavaszt Nyíregyháza
A Bagossy Brothers Company és Homonyik Sándor is koncertet ad a Kossuth téren.

Családi drogüzletet számoltak fel Nyíregyházán
A Huszár lakótelepen árusították a kábítószert.

Húsvétkor is népszerű Nyíregyháza
Sokan érkeznek pihenni a hosszú hétvégén.

A MÁV húsvétkor a nyíregyházi vonalon több kocsit indít
Ezért kérik, hogy mindenki előre vegye meg a jegyét.
Gazdaság

Kocsmaprogram: még többen pályázhatnak
Hárommillió forint igényelhető.

Csányi Sándor lemond a vezérigazgatói posztjáról
Azt mondta: az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta.

Árcsökkentés: a biztosítóknak üzent a miniszter
Ha nem lépnek, a kormány beavatkozik.

Ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Kiemelt figyelmet fordítanak a fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatására.
Bűn és bűnhődés
Hirdetés
Hirdetés