Hirdetés

Megvan, ki veszi át Novák Előd helyét

MTI

2016.07.12. 12:25

Megvan, ki veszi át Novák Előd helyét

A Jobbik dunaújvárosi elnöke váltja.

Hirdetés

Hirdetés

Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi elnöke veheti át ősszel az Országgyűlésből távozó Novák Előd parlamenti mandátumát.

Az ellenzéki párt elnökségének erről szóló döntését Farkas Gergely, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettese ismertette kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.

Pintér Tamás azt mondta, hogy eddigi önkormányzati munkájához hasonlóan a parlamentben is elsősorban a korrupciós ügyek felgöngyölítésére koncentrál, emellett kiemelt figyelmet fordít a munkavállalói érdekek védelmére és a szakképzés fejlesztésére is. Céljai között említette Dunaújváros és környékének segítését is, így például azt, hogy a Dunaferr több száz dolgozója ne veszítse el munkahelyét.

Farkas Gergely közölte, a Jobbik elnöksége többkörös személyes meghallgatások után választotta ki a 35 éves Pintér Tamást, aki mérnök-informatikusi és igazgatásszervezői felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és középiskolában tanít.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés