Nem kedveznek a hétvégi pótléknak.
Egy pont kivételével a munkavállalók javára módosult júniustól a munka törvénykönyve. A dolgozóknak kedvező változásokat annak nyomán vezették be, hogy az Európai Bizottság 2015 elején kötelezettségszegési eljárást indított a kódex miatt, mivel az több ponton sértette az unió munkaidő-irányelvét, valamint egyéb más irányelveket is, amelyek például a munkavállalók kiküldetését és a várandós nőket érintették - írja a napi.hu
Elvették a kötelező hétvégi pótlékot a készenléti jellegű munkakörökben dolgozóktól. A korábbi szabály szerint őket csak pótlék fejében lehetett szombaton is rendes munkaidőre beosztani, azokon a hétvégéken, amikor vasárnap is szolgálatban kellett lenniük. Ez olyan munkakörökben jelent gyökeres változást, amelyeknél ügyelet helyett csupán készenlétben – vagyis a szokásosnál kevesebb munkával – kell a szombatot tölteni, és másnap, pihenés nélkül kezdeni a vasárnapi műszakot.