Magyarázkodott az izraelieknek a külögyminiszter.
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Szijjártó Péter Jószéf Amranival tudatta,
A miniszter az MTI-vel közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott. A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többek között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem".
A külügyminiszter „kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után. Ugyanakkor szerinte a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot.
„A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává”
– mondta Szijjártó Péter, aki kiemelte, a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A külügyminiszter emlékeztetett, hogy az első Orbán-kormány 2000-ben hozott döntést a holokauszt emléknap létrehozásáról.