Koronavírus: tombol a járvány Ukrajnában

MTI

2020.08.03. 14:11

Koronavírus: tombol a járvány Ukrajnában
A kép illusztráció.

Már több mint 73 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

Hirdetés

Hirdetés

A korábbi napokhoz képest kevesebb, de így is csaknem ezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak augusztus 2-án Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosítottak száma velük együtt meghaladta a 73 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács által hétfőn közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített tájékoztatóján.

Ezek alapján az igazolt fertőzöttek száma 990 új esettel 73 158-ra, az elhunytaké 13 újabb halálos áldozattal 1738-ra nőtt, miközben eddig 39 876-an gyógyultak meg, közülük 333-an előző nap.

Az országban a vasárnapit megelőzően a múlt héten öt egymást követő napon jegyeztek fel ezer fölötti új megbetegedést, szerdán minden eddigi rekordot meghaladó, 1197 új fertőzöttet regisztráltak. Előző nap a legtöbb új beteget, 138-at az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették, ahol az elhunytak száma is újabb hárommal nőtt. A második legtöbb új fertőzöttet, 119-et a szintén a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyéből jelentették, a fővárosból, Kijevből pedig 102-őt. Kijevben az azonosított fertőzöttek száma elérte a 8554-et – ezzel a főváros a második helyen áll Lviv megye után –, az elhunytaké egy újabb halálos áldozattal 135-re nőtt, míg eddig 2994-en gyógyultak meg.

Kárpátalján az elmúlt napon egy esettel 202-re nőtt a betegségben elhunytak száma, az eddig igazolt fertőzötteké elérte az 5318-at, miközben közülük 2113-an győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján hozzátette, hogy vasárnap 158 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. Az egészségügyi alkalmazottak közül újabb 44 kapta el a vírust, közülük már 8799 fertőződött meg a járvány kitörése óta. Előző nap 11 714 tesztet végeztek el az országban, ebből 8523 PCR-tesztet és 3191 antitestszűrést. Közben az UNIAN ukrán hírügynökség arról számolt be, hogy hétfőtől kezdett el működni Ukrajnában az új karanténrendszer, amelyet a kormány pénteken vezetett be, és amellyel négy színes – zöld, sárga, narancs és vörös – zónára osztotta az egyes településeket, valamint régiókat az országban a helyi járványhelyzet szerint. Az egészségügyi miniszter magyarázata szerint az új szabályozás egyben azt is jelenti, hogy mostantól a helyi hatóságok önhatalmúlag csak szigoríthatnak, ha szükségesnek ítélik, de nem enyhíthetnek a korlátozásokon, amelyeket ezentúl ismét a központi kormányzat fog megszabni.

A zónába sorolást a kritériumok – azaz a betegek, az elvégzett tesztek száma, a kórházi ágyak leterheltsége és a fertőzés terjedésének üteme – alapján a kormány péntekenként fogja felülvizsgálni. Ezen kritériumok szerint a legsúlyosabb helyzetű, azaz vörös zónába sorolta a kabinet a nyugati országrészben Luck és Ternopil városát, valamint a romániai határnál lévő Csernyivci megye egy járását.

Több nyugat-ukrajnai régió és város mellett Lviv (Lemberg) és környéke narancs zónában van, míg Kárpátalja sárgában, a főváros, Kijev egyelőre még zöld besorolást kapott.
Ukrajnakoronavírus

Szóljon hozzá!

Hirdetés