Az utolsó korlátozásokat is feloldották Angliában

2021.07.19. 08:23

Az utolsó korlátozásokat is feloldották Angliában
(Fotó: illusztráció)

A kormányfő arra kér mindenkit, hogy adassa be magának a vakcinát.

Hirdetés

Hirdetés

A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól. A kormány által kidolgozott, négy lépésből álló nyitási terv utolsó mozzanataként hétfőtől

megszűntek az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt.

Ugyancsak megszűntek a résztvevők létszámára érvényes korlátozások egyes szertartásokon, például esküvőkön és temetéseken, emellett minden olyan létesítmény megnyithat, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott. Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithatnak ki először. Megszűnt az a korlátozás is, amelynek alapján eddig az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelés és felszolgálás volt lehetséges, a bárpultoknál nem lehetett fogyasztani.

Hétfőtől védettségi igazolásokat sem kell felmutatniuk azoknak, akik e létesítmények belső, zárt helyiségeibe kívánnak belépni.

Nem kötelező immár a maszkok viselése sem az üzletekben, a vendéglátóhelyeken, az iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön. E jogi kötelezettséget ugyanakkor felváltotta egy olyan kormányzati útmutatás, amely javasolja a maszkok további viselését zárt, zsúfolt helyeken, ahol olyanok kerülhetnek kapcsolatba, akik nem találkoznak egymással napi rendszerességgel.

Az oltás 96 százalékos hatékonyságú

A miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta: várhatóan folytatódik a koronavírus-fertőződéses esetek számának növekedése, de az oltási kampány jelentősen meggyengítette a kapcsolatot a fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulása és a Covid-19 betegség okozta halálozások között. A Downing Street idézi az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) vizsgálati adatait, amelyek szerint a brit oltási kampányban legnagyobb számban alkalmazott két vakcina, a Pfizer-BioNTech és az Oxford-AstraZeneca két oltási adag beadása után 96 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulását a delta koronavírus-változat okozta fertőzések esetében is. Johnson éppen ezért kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel, és adassa be magának a vakcinát.

Angliavédőoltáskoronavírus

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés