A kormányfő elmondta a véleményét a választások után.
– Egyre jobban nézünk ki, talán még soha nem néztünk ki ennyire jól, mint ma este – kezdte Orbán Viktor a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelmük utáni beszédét.
– Hatalmas győzelmet arattunk, akkorát, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan
– mondta.
Magyarország miniszterelnöke megköszönte mindenki szavazatát, bizalmát, üzent a határon túli magyaroknak, és a Kárpátalján élőket is biztosította arról, hogy az anyaország velük van.
– Minél nagyobb a győzelem, annál nagyobb szerénységre van szükség
– fogalmazta meg véleményét a kormányfő.
– Ezzel a győzelemmel a győzelemnek minden lehetőségét kimerítettük. Pont akkor nyertünk a legjobban, mikor mindenki összeállt ellenünk. Ez a szív diadala volt, azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak, hogy Magyarország – mondta.
Végül kidobott pénznek nevezett minden fillért, amit az ellenzék erre a választásra elköltött.