Hirdetés

Elkaszálták a magyar-szlovén pályázatot

2022.05.26. 12:08

Elkaszálták a magyar-szlovén pályázatot
(Fotó: MJSZ/Mudra László)

A szövetségnek szüksége van a garanciákra.

Hirdetés

Hirdetés

A szükséges kormánygarancia hiányában a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nem engedi tovább a jövő évi elitvilágbajnokság megrendezésére beadott magyar-szlovén pályázatot, így a továbbiakban egyedüliként a finn-lett kandidálással számol.

Luc Tardif, a nemzetközi szövetség elnöke és az IIHF jogásza, Ashley Ehlert csütörtökön a tamperei kongresszusi ülésen elmondta, az IIHF-nek szüksége van a garanciákra. Ezt követően Such György, a magyar szövetség elnöke jelezte, hogy nem tudták időben megkapni a kormánygaranciát. Hozzátette, megérti az IIHF elvárásait, és sok sikert kívánt a finn-lett szervezőknek.

Az MJSZ a szlovén szövetséggel közösen május 8-án jelentette be, hogy pályázik a 2023-as vb-re azt követően, hogy az IIHF az ukrajnai háború miatt április 26-án elvette a rendezési jogot Szentpétervártól. A szlovén és a magyar válogatott a ljubljanai divízió I/A vb-ről feljutott a legjobb 16 közé.

Az MJSZ - az IIHF-nek küldött hétfői levele után is - az elmúlt napokban igyekezett beszerezni a szükséges kormánygaranciát. Remélte, hogy az IIHF esetleg kitolja a csütörtöki beadási határidőt. Az MJSZ 2,6 milliárd forintot kért a magyar kormánytól a rendezési költségek előfinanszírozására, de úgy, hogy ezt az összeget visszafizeti majd. Budapesten a 19 182 férőhelyes MVM Dome, Ljubljanában a 10 500-as Stozice Aréna lett volna a helyszín.

A magyar és a szlovén fél abban bízott, hogy az IIHF mer új piacok felé nyitni, ahogy Such György akkor fogalmazott: az elit vb ne csak az elit hokis nemzetek játéktere legyen, és a kisebb országoknak is nyíljon lehetőségük a rendezésre. A megszokott 2-3 éves felkészülés helyett most viszont csak szűk 12 hónap áll a rendelkezésre.  

Pénteken nemcsak a 2023-as, hanem a 2026-os vb-ről is döntenek, ott Svájc maradt az egyedüli pályázó, miután Kazahsztán visszalépett. Svájc a 2020-as vb-nek adott volna otthont, de a koronavírus-járvány miatt az esemény elmaradt. A 2024-es vb-t Prágában és Ostravában, a 2025-öst pedig Stockholmban és a dániai Herningben rendezik.
jégkoronghokivilágbajnokság

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés