Hirdetés

Ezen a magyar vonaton még gyónni is lehet

MTI

2022.06.01. 18:49

Ezen a magyar vonaton még gyónni is lehet
(Fotó: illusztráció)

Budapestről indul, a végállomás Csíkszereda.

Hirdetés

Hirdetés

Csütörtök hajnalban indul a Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúba - közölte az utazást szervező Misszió Tours Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-vel. Budai László elmondta: a zarándokvonat mintegy hétszáz embert visz a csíksomlyói búcsúba. A szerelvényen Varga Lajos váci segédpüspök és további négy pap, valamint a Rákóczi Szövetség középiskolás szervezeteit képviselő mintegy 300 Kárpát-medencei és nagyvilágban élő diák, illetve több, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál nevelkedő fiatal is utazik majd.

A zarándokok ünnepélyes áldást követően hajnali öt óra után indulnak a Keleti pályaudvarról Szolnok, Püspökladány, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Déda, Maroshévíz, Gyergyószentmiklós, Marosfő, Csíkszentdomokos és Csíkmadaras érintésével Csíkszeredára.

A zarándokvonat nemcsak jármű, hanem közösségi színtér, "egy mozgó templom" - fogalmazott Budai László. Kiemelte: a szerelvényen kialakítottak "csendes fülkéket", ahol lelki beszélgetésre, gyónásra is lehetőség nyílik, emellett saját stúdióval rendelkező rádió is szolgálja az utasokat közös programokkal, éneklésekkel. A zarándokok komfortjához étkezőkocsi és mozgó büfé is hozzájárul. A Misszió Tours ügyvezető igazgatója jelezte: a Boldogasszony zarándokvonat mellett idén indítanak a csíksomlyói búcsúba egy másik, rövidebb programmal tervezett szerelvényt is. A Budapestről pénteken induló Misszó zarándokvonat Böjte Csaba lelkivezetésével közlekedik, és a több száz résztvevő között 110 kárpátaljai zarándok is jelen lesz az úton - mondta.

A Misszió Tours zarándokvonatai mellett idén is elindul a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, melyeket a Tamási Áron-mozdony húz majd. A Csíksomlyó Expressz pénteken éjfél után Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, valamint Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol a hajnali órákban kapcsolják össze a Székely Gyorssal.
vonatbúcsúCsíkszeredaCsíksomlyópünkösdrómai katolikuspünkösdi búcsú

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés