Hirdetés

Hirdetés

Akkumulátorgyárak: nemigen lesz országos népszavazás

nepszava.hu

2023.03.21. 19:39

Akkumulátorgyárak: nemigen lesz országos népszavazás
A kép illusztráció (Fotó: MTI/archív)

Elutasították az LMP kérdését.

Hirdetés

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) március 21-én, kedden elutasította az LMP országos népszavazási kezdeményezését arról, hogy kötelezően népszavazást kelljen tartani azokon a településeken, ahol szennyező akkumulátorgyárat akar a kormány létesíteni – közölte az NVB épülete előtt tartott, a párt Facebook-oldalán közvetített rendkívüli sajtótájékoztatóján Ungár Péter, a párt társelnöke - írja a nepszava.hu.

A portál beszámol arról is, hogy az ellenzéki politikus közölte:

jogi úton támadják meg a választási bizottsági döntést, továbbá új népszavazási kérdéseket is ki fognak találni az országos referendum érdekében.

Mint írják: Ungár Péter a helyszínen követte végig a bizottság ülését, és arról beszélt, hogy a testület kormánypárti tagjai nem tudtak érvet felhozni az LMP által feltett népszavazási kérdés hitelesítése ellen. A kérdés, amelyet elutasítottak, így szólt:

„Egyetért-e azzal, hogy akkumulátor gyártására szolgáló üzemet, csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?”

Ungár Péter szerint a Fidesz pártpolitikai alapon akarja ellehetetleníteni, hogy az emberek kimondják a véleményüket: akarják-e, hogy Magyarország „akkumulátorgyarmat legyen”.

Hozzátette: a helyi népszavazási kezdeményezéseket Győrben és Debrecenben is elutasították, mert a hatalom tisztában van azzal, hogy az emberek többsége „velük, zöldekkel” ért egyet. 

népszavazásCATLakkumulátorgyár

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés