Hirdetés

Fury ismét kiütötte Wildert

2021.10.10. 08:38

Fury ismét kiütötte Wildert
Fury (balra) másodszor is K. O.-val nyert (Fotó: Ring Magazine)

Több meccs már aligha lesz kettejük között.

Hirdetés

Hirdetés

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a brit Tyson Fury (30-0-1, 21 KO) és az amerikai Deontay Wilder (42-1-1, 41 KO) fordulatos meccsen szórakoztatták a nagyérdeműt, és ismét nyert kiütéssel az európai, de ő is volt padlón kétszer.

 A Las Vegas tartott világbajnoki csatára 33 éves Fury 126 kilóval, a 35 éves Wilder 108-cal mérlegelt.

Az első leütést a harmadik menetben láttuk, amikor Fury egy jobbossal megrendítette Wildert, a negyedikben azonban már az amerikai félelmetes jobbosa villant, és Fury találta magát a padlón, rövid időn belül kétszer is. Miután ezt a nehéz helyzetet túlélte a brit, átvette az irányítást a mérkőzésen. A tizedik menetig egyértelműen dominált, és ez a pontozólapokon is megmutatkozott.  Az erejével egyre inkább elkészülő Wilder a 10. mentben rogyott térdre egy újabb Fury-jobbost követően, majd a 11. mentben ismét padlóra került kétszer, mire a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet.

Ki következik?

Az első találkozó döntetlen eredménye után tehát két kiütéses Fury-siker született, és ezzel alighanem lezárult ez a párharc a boksztörténelemben. Az ír felmenői után magát Cigánykirálynak nevező Fury következő ellenfele akár a honfitárs, Anthony Joshua is lehet, de minden bizonnyal a Joshuát nemrég pontozással legyőző ukrán, Alekszander Uszik is bejelentkezik.

ökölvívásbokszLas Vegas

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés