Hirdetés

Kovács Kokó István ötven gyertyát fúj el

2020.08.17. 15:28

Kovács Kokó István ötven gyertyát fúj el
Kovács István (Fotó: Kokács István/Facebook)

Minden megnyert, amit csak lehetett.

Hirdetés

Az olimpiai, világ-és Európa-bajnok ökölvívó, Kovács István augusztus 17-én ötvenéves. 

Az EVIG SE színeiben kezdett bokszolni 1985-ben. 1988-ban már junior Európa-bajnok volt. 1991-ben felnőtt világbajnoki címet szerzett Sydney-ben, ezzel ő lett a magyar ökölvívás első világbajnoka. 1996-ban megnyerte a felnőtt Európa-bajnokságot, majd az olimpián, Atlantában is első helyen végzett. 1997-ben Budapesten világbajnoki arannyal fejezte be amatőr pályafutását.

Amatőrként minden babért learatott

1997 októberétől lett az Universum Box-Promotion profi bokszolója. 2000-ben ért fel a profik között is a csúcsra, a brit Steve Robinson legyőzésével profi Európa-bajnoki címet szerzett, majd 2001 januárjában Antonio Díaz kiütésével megszerezte a WBO világbajnoki címét. Következő mérkőzésén, június 16-án Julio Pablo Chacon ellen kiütéses vereséget szenvedett, ezzel elveszítette világbajnoki övét. Ezután még egy mérkőzést megnyert, de 2002 márciusában bejelentette visszavonulását. Profi mérlege: 22 győzelem (11 KO) és 1 vereség (KO).

Az ökölvívástól nem szakadt el, 2002-től máig a WBO szervezet mérkőzésellenőre. Jelenleg a köztelevízió sportcsatornájának műsorvezetője. 2020-ban a Testnevelési Egyetemen doktorált, ökölvívó-szakedzőként szerzett diplomát.

Garami Katalin és Kovács István   (Fotó: Garami Katalin/Facebook)

Első felesége Serfőző Krisztina volt, akitől két fia született: Bence 1994-ben, Gergő pedig 1998-ban. 2016-ban elváltak. Második felesége Garami Katalin hosszútávfutó, akitől egy fia van, a 2018-ban született Zalán. Kokó is aktívan sportol, kedvesét, Garami Katalint azután kérte meg 2017-ben, hogy teljesítette a nagyatádi Ironman-versenyt (3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpároz és 42,195 kilométer futás).

Hirdetés

Hirdetés