Hirdetés

NB I.: 16 forduló után élre áltt a Kisvárda

Nemzeti Sport

2021.12.13. 11:13

NB I.: 16 forduló után élre áltt a Kisvárda
(Fotó: Ombodi Tamás)

Fradi-vereség, várdai győzelem, és máris vezetnek a szabolcsiak.

Hirdetés

Hirdetés

Régen örültek úgy Kisvárdán a Debreceni VSC győzelmének, mint december 12-én, amikor a Loki megverte a tabella élén álló Ferencvárost. Az eredmény tudatában előzésre készülhettek ugyanis a várdaiak Mezőkövesden.

Az első félidőben a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben, ettől függetlenül még gyors és élvezetes játékot láthattak a lelátókon fagyoskodók, igaz gól nem született az első játékrészben, ám az látszott, hogy a vendégcsapat nem véletlenül ostromolta egész ősszel a tabella első helyét.

A második félidő is parázs, izgalmas csatát hozott a két együttes között, majd a 67. percben keletkezett először rés a pajzson az egyik védelemnél. A jobb oldalról félmagasan középre lőtt, majd a kapus által kiütött labdára Herdi Prenga reagált a leggyorsabban, és máris vezetett a Kisvárda, 0–1. Innentől pedig beindult a várdai gépezet, s a vezetés tudatában nyugodtan, pontosan, láthatóan nagy kedvvel futballoztak a vendégek, míg a Mezőkövesd futballja türelmetlenné, kapkodóvá vált, s ez magával hozta a pontatlanságot, mi több, az újabb vendéggólt. Parádés akció végén Jasmin Mesanovic növelte az előnyt, s még a VAR-szoba sem tudta „megmenteni” a hazaiakat a góltól, 0–2. Ennyi is maradt a végeredmény, melynek köszönhetően a szabolcsi gárda az élre ugrott az NB I-ben.

Labdarúgó NB I., 16. forduló:
MEZŐKÖVESD–KISVÁRDA 0–2 (0–0)
Mezőkövesd, 500
 néző, V.: Farkas Á. (Bornemissza, Horváth R.)
MEZŐKÖVESD: Tordai – Vadnai, Pillár, Katanec, Lakvehaliani (Szépe, a szünetben) – Kocsis G., Cseke B. (Madarász M., 78.) – Cseri T., Vutov (Drazsics, 58.), Besirovic (Calcan, 58.) – Jurina (Vojtus, 78.). Vezetőedző: Supka Attila
KISVÁRDA: Dombó – Peteleu (Hej, 15.), Prenga, Csirkovics. Leoni – Melnik, Karabeljov – Asani (Camaj, 81.), Ötvös, Bumba (Navrátil, 81.) – Mesanovic (Czérna, 89.). Megbízott vezetőedző: Erős Gábor.
Gólszerző: Prenga (0–1) a 66., Mesanovic (0–2) a 76. percben
1. Kisvárda 16 10 3 3 30–16 +14  33
2. Ferencvárosi TC 15 10 2 3 31–12 +19  32
3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24–17 +7  30
4. Mol Fehérvár 16 7 5 4 22–18 +4  26
5. Mezőkövesd 16 6 4 6 19–26 –7  22
6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30–31 –1  20
7. Zalaegerszegi TE 16 5 5 6 23–33 –10  20
8. Paksi FC 16 5 3 8 38–35 +3  18
9. Debreceni VSC 16 4 5 7 30–29 +1  17
10. Újpest FC 16 4 5 7 24–28 –4  17
11. MTK Budapest 16 4 3 9 12–27 –15  15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 17–28 –11  13
labdarúgásKisvárdaNB I.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés