Hirdetés

Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott Debrecenben

MTI

2023.03.18. 07:52

Futsal Eb: kikapott a magyar válogatott Debrecenben
(Fotók: mti)

A bronzmeccsen vigasztalódhatnak.

Hirdetés

A magyar válogatott 2-1-re kikapott Ukrajna együttesétől a debreceni női futsal Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. A tavalyi bronzmérkőzés résztvevőinek összecsapásán az elejétől sorra dolgozzák ki a helyzeteket az ukránok, ám Torma Lilla állta a sarat a gólvonal előtt, mígnem a 12. perc elején szép csellel meginduló Horváth Viktória senkitől sem zavartatva vitte végig a labdát, életerős lövésébe pedig nem tudott beleérni az ukránok kapusa. Noha az ukránok megvideóztatták a találatot, a gól érvényes volt, így a Főnix Aréna közönségének örömére vezetést szerzett Frank Tamás szövetségi kapitány együttese. Az előny három és fél percig tartott ki, ekkor a sarokból elvégzett pontrúgást egy begyakorolt kombináció végén váltottak gólra a legutóbb bronzérmes ukránok.

A fordulást követően sem változott a mérkőzés képe, az ukránok futószalagon lőttek kapura - több mint 60 próbálkozással zárták az elődöntőt -, a kapufát is eltalálták, Anna Sulha második találatával pedig fordítottak: az egyik legveszélyesebb ukrán játékos a lepattanót begyűjtve értékesítette a helyzetet. A záró négy percben kapuslehozatallal teremtett létszámfölényes helyzetet a magyar válogatott, ám igazán veszélyes lehetőséget nem tudott kidolgozni, így - akárcsak tavaly a harmadik helyért vívott összecsapáson - 2-1-re kapott ki Ukrajna legjobbjaitól.

A másik elődöntőben a 2019-es és 2022-es finálé résztvevői, a mindkétszer győztes spanyol, illetve a portugál válogatott találkozott: a fordulatos találkozón a luzitánok alig 21 másodperc elteltével előnybe kerültek, ezt követően azonban a címvédő fordítani tudott, majd a portugálok egyenlítését követően a győztes gólt is megszerezte Spanyolország.

Eredmények, elődöntő:

Ukrajna-MAGYARORSZÁG 2-1 (1-1)
Gól: Sulha (15., 32.), illetve Horváth (12.)

Spanyolország-Portugália 3-2 (2-1)
Gól: Luci (8.), Noelia (14.), I. Córdoba (28.), illetve C. Vanessa (1., 27.)

A vasárnapi program:
A 3. helyért:

Portugália-MAGYARORSZÁG 17.00
Döntő:
Spanyolország-Ukrajna 20.00
Európa-bajnokság, Németország, Olaszországfutsalmagyar válogatott

Hirdetés

Hirdetés