Az első mérkőzést a fővárosban vívják.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján számolt be az NB III-as osztályozó párharcainak sorsolásáról.
A18 megyei bajnok, valamint dobogós közül ketten – a Martfűi LSE (Jász-Nagykun-Szolnok, 1. helyezett) és a Caola SE Sopron (Győr-Moson-Sopron, 2.) – mérkőzés nélkül jutnak fel a harmadosztályba, mellettük a nyolc párharc győztese kezdheti meg a következő idényt az NB III-ban.
AZ NB III-AS OSZTÁLYOZÓK PÁROSÍTÁSAI
Az osztályozók első mérkőzését június 4-én, vasárnap 17.30-tól, a visszavágókat egy héttel később, június 11-én 17 órától rendezik.