Nagyszerű nyíregyházi diadal a debreceni nemzetközin

2021.02.14. 11:13

Nagyszerű nyíregyházi diadal a debreceni nemzetközin
Kovács Richárd (kékben) és a georgiai Lasa Guruli a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny férfi 63 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében (Fotó: mti)

65 év után először zárt kapuk között rendezték a nagy tornát Debrecenben.

Hirdetés

Hirdetés

A hónap eseménye lehetett volna a 65. Bocskai-emlékverseny Debrecenben, ha nincs a koronavírus. Így azonban buborékban rendezték meg a nagy nemzetközi ökölvívótornát, és csak a versenyzők, illetve a pontozók és a hivatalos személyek mehettek be az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba.

A finálék első három párjában szólították ringbe a hazai versenyzőket és rögtön az első meccsen lépett kötelek közé a nyíregyházi Kovács Richárd. A kisváltósúly regnáló magyar bajnoka az egy nappal korábban Fodor Milánt legyőző, georgiai Lasa Gurulival óriási csatát vívott a végső győzelemért. A három menet során kiegyenlített küzdelem folyt a szorítóban, a bírók pedig végül megosztott pontozással Kovács Richárdnak adták a mérkőzést.

A nők 57 kg-os döntőjében Szűcs Szabina az olasz Irma Testával találkozott. A összecsapáson egyértelműen az olasz volt a jobb, többet és pontosabban ütött Szűcsnél és egyhangú pontozással nyert.

A férfiak 57 kilogrammos döntőjében lépett ringbe a tokiói olimpia eddigi egyetlen magyar bokszolója, Gálos Roland, aki a tavaly márciusi londoni európai kvalifikációs tornán aratott, olimpiai szereplést érő nyolcaddöntős sikerét követően a mostani Bocskain lépett először versenyen ringbe. A fináléban megismétlődött a 2020-as Bocskai döntője, a bajaiak címvédője és - a már szintén tokiói indulónak számító - francia Samuel Kistohurry között. A meccs nagy csatát hozott, de ezúttal 3:2-es megosztott pontozással a francia győzött és visszavágott az egy évvel korábbi vereségért.

A magyar csapat egy arany-, két ezüst- és hat bronzéremmel zárta a 65. Bocskai emlékversenyt.

A győztesek

Férfiak:
 52 kg:
Mascunano Escobar (spanyol)
 57 kg: Samuel Kistohurry (francia)
 63 kg: KOVÁCS RICHÁRD
 69 kg: Harvey Lambert (angol)
 75 kg: Lewis Richardson (angol)
 81 kg: Simone Fiori (olasz)
 91 kg: Emanuel Reyes Pla (spanyol)
+91 kg: Fraser Clarke (angol)

Nők:
51 kg:
Busenaz Cakiroglu (török)
57 kg: Irma Testa (olasz)
60 kg: Mira Potkonen (finn)
69 kg: Busenaz Sürmeneli (török)
75 kg: Nouchka Fontijn (holland)
ökölvívásBocskai-emlékverseny

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Leader3