Szabolcs megyében 18 intézményben lehet iskolaőr

szabolcsihir.hu

2020.07.03. 11:18

Szabolcs megyében 18 intézményben lehet iskolaőr

Ennyi kérés érkezett.

Hirdetés

Hirdetés

A tankerületi fenntartású iskolák közül 288, a szakképző intézmények közül pedig 204 kérte, hogy rendeljenek ki hozzájuk iskolaőrt szeptembertől – írta a Magyar Nemzet. A fővárosban 23 iskola szeretne iskolaőrt, Győr-Moson-Sopron megyében 19, Szabolcs-Szatmár-Beregben 18, Hajdú-Biharban pedig 16. A legkevesebb igénylés Heves és Vas megyéből érkezett, ott csak három-három igazgató gondolja úgy, hogy külső segítséget vetne be az erőszak ellen.

Az iskolaőrnél nem lesz lőfegyver, használhat viszont gumibotot, bilincset és gáz­spray-t, a szükségesség és arányosság elvének megfelelően.

Az iskolaőröknek még a tanévkezdés előtt, augusztus folyamán többhetes pedagógiai-pszichológiai, valamint rendészeti képzésen kell részt venniük, majd vizsgán bizonyítaniuk az alkalmasságukat. A rendőrség megállapodást köt minden érintett köznevelési intézménnyel az együttműködés részleteiről, az iskolaőr konkrét feladatait pedig utasításban pontosítják a helyi igényeknek megfelelően. Az őrök munkáltatója a rendőrség lesz, de egész napjukat a diákok között fogják tölteni.

A képviselők július 3-án 155 igen, 17 nem szavazattal, 21 tartózkodás mellett fogadták el az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló jogszabályt a kormány kezdeményezésére. A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben. 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiskolaőr

Szóljon hozzá!

Hirdetés