Egy hétig harcoltak az életéért.
Mint arról beszámoltunk, egy mezőladányi családi ház udvarán lévő 9 négyzetméter alapterületű, 2 méter mély szennyvízaknában, amelyben zöldhulladékot tároltak, ketten rosszul lettek május 16-án. A tűzoltók két eszméletlen személyt emeltek ki az aknából, megkezdték az újraélesztésüket, de sajnos egyikük életét már nem lehetett megmenteni.
A TV2 Tények május 23-i riportja szerint a másik férfi is meghalt hétfőn, miután egy hétig feküdt kómában. – Meghalt a fiam, megölték! Tudhatta az az ember, aki leküldte, hogy ott mérgező gáz van – mondta korábban az emésztőnél meghalt férfi anyja. Úgy tudni, először Gergő mászott le az aknába, de rosszul lett. Barátja, János segíteni akart neki, de végül mindketten elájultak. Jánost 20 perces küzdelem után végül sikerült újraéleszteni, és helikopterrel a kisvárdai kórházba vitték. Azonban a 43 éves férfi kómába esett, egy hétig harcoltak az életéért, de elhunyt.
A Tények úgy tudja, a rendőrség továbbra sem indított büntetőeljárást, így gyanúsított sincs a halálesetek ügyében, de egy ügyvéd szerint minden körülmény indokolná a gondatlan veszélyeztetés gyanúját.