Hozzájuk került a vándorkupa.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kilencedik alkalommal rendezte meg a Stégmester elnevezésű katasztrófavédelmi horgászversenyt Ózdon. A hagyományteremtő céllal indított megméretésre 2013 óta eddig minden évben sor került, ha a körülmények lehetővé tették. Az idei versenyre tizenhat csapat nevezett, hogy a korábbiakhoz hasonlóan jó hangulatú, fogásban gazdag rendezvényen vegyenek részt és a legjobbak vándorkupával térjenek haza.
A huszonnégy órás horgászaton Macz János Zsolt ezredes, vármegyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte a sporttársakat és nyitotta meg a versenyt, kellemes időtöltést, jó időt, és persze sok hal kifogását kívánva a horgászoknak.
A háromfős csapatok összesen három horgászbotot használhattak, a horgászmódszert a profikra bízták a szervezők. Mint mindig, most is nagy hangsúlyt helyeztek a kifogott halak kíméletes kezelésére, azokat minél hamarabb le kellett mérni és visszaengedni a vízbe.
Az idei horgászaton összesen 603,56 kilogramm halat fogtak a csapatok. Szombaton délután dr. Polyák Zsolt tűzoltó alezredes, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője adta át a díjakat a nyerteseknek.
Eredmények:
A legnagyobb (14,80kg) halért járó elismerést Smölcz Márk Xavér, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pontymágnesek csapatának tagja vehette át.
A Stégmester vándorkupa az ózdi tűzoltóktól egy évre Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe került.