Diana elment, de amit képviselt, örök

Éppen ügyeletes voltam a megyei napilapnál. Aznap egyetlen esemény volt: Göncz Árpád látogatása a Nyíregyházi Állatparkban. (No, lám, már 20 éve olyan volt a park, ahol nyugodtan lehetett köztársasági elnököt fogadni!)

A szerkesztő nem kért interjút, csak egy kis színest, fotóval. Már nem emlékszem, mindenki Árpi bácsija – akit azért neveztünk így, mert szerettük és tiszteltük – pontosan miért jött éppen megyénkbe, merthogy elég gyakran járt erre. Az országnak ez a része különösen kedves volt számára, feleségével és unokáival szinte minden évben Gergelyiugornyán nyaraltak.

Be sem kapcsoltam a tévét – vasárnap ritkán mondanak friss híreket -, úgy indultam el otthonról, hogy ha más nincs, megkérdezem, szokott-e állatkertbe járni az unokáival. Elég bugyuta kérdés, persze, hogy szokott, de hát miről érdeklődjön az ember az állatkertben a köztársasági elnöktől.

Ott, az állatkertben érkezett a hír: autóbalesetben meghalt Diana.

Mint akit fejbe kólintottak. Az angol trónörökös elvált felesége ikon volt, példakép. Azon kívül, hogy gyönyörű, a királyi családnak az a tagja, aki felemeli az elesettet, kezet fog az AIDS-essel, gyámolítja az árvákat, vigasztalja a betegeket. Az embert mindig erősebben megrázza, ha a korosztályából távozik valaki. Diana két hónappal volt fiatalabb tőlem.

A mindig mosolygós Göncz Árpád végtelenül szomorúan sétált végig a parkon. Nem tettem fel a bugyuta kérdésemet, nem vittem kis színest. A köztársasági elnök a sajtónak arról beszélt aznap délelőtt, hogy mennyire megrázta Diana hercegnő halála, akit személyesen ismert. Nagyra tartotta, tisztelte, és úgy érzi, mintha egy közeli hozzátartozóját vesztette volna el.

Még aznap délután csörgött az otthoni telefonom. Egy férfihang szólt bele:

- A szeretet nem hal meg.
- ???
- Magának adom a címet. Írjon valami szépet Dianáról.

Cservenyák Katalin