Én az őzekkel vagyok.
Az agyam józanabbik felével vágom, hogy szükséges, a lelkem viszont mindig ellenezni fogja a vadászatot. Az a húsevő vagyok, aki nem megy a vágóhídra, hogy megnézze, mit fognak kimérni másnap a hentesboltban. Gyerekkorom óta hazahordom a sérült, más emberek felelőtlensége miatt elárvult állatokat, egyik barátunk szerint a halálom előtti órában is befogadok majd még egy elesett négylábút.
Eddig is a hátamon futkározott a hideg, amikor az erdő felől puskadörrenést hallottam, mert nem értettem, mit csinálnak a vadászok egy olyan erdőben, ahová napi rendszerességgel kocogók, kutyasétáltatók, kirándulók, gyerekes családok járnak.
A hivatalos magyarázat szerint a nyíregyháziak által sűrűn látogatott erdőben elszaporodtak a vadak, ezért, és az általuk állítólag gyakran okozott vadbalesetek miatt szükséges a jogszabályban is előírt gyérítésük. Állítólag az erdőjárók és a környékbeliek azonban felháborodtak a rendszeres puskalövések miatt, ezért tértek vissza a vadászok az ősi mesterség ősi vadászszerszámához, az íjhoz.
Belegondolt-e már valaki, mi történik, ha egy gyanútlan kocogó vagy bringázó épp keresztezi a nyílvessző útját? Ez lesz a véletlen baleset? Ez benne van a pakliban? És olyan jól lőnek majd azok a nyilasok, hogy elsőre le is terítik a vadat? És, ha mégsem? Sebzett vadak fognak csörtetni az erdőben kínkeserves bőgés, üvöltés, nem tudom én még milyen hangok közepette? Majd békés járókelőkre támadnak, vagy ilyenkor elindul az egész nyilas csapat, hogy megadja a szerencsétlen párának a végső, kegyelemdöfést?
Tényleg el kell hinnem, hogy nyugodtan lehet vadászni egy emberek által sűrűn és folyamatosan látogatott erdőben? Azt is el kell hinnem, hogy épp egy ilyen erdőben szaporodtak el a vadak, melyekről jól tudjuk, nem szívesen keresik az ember társaságát? Mi a biztosíték arra, hogy a kutyámat nem lövik ki mellőlem? Mert azért volt már példa arra, hogy kóbor kutyának néztek vadászok gazdájával sétáló, házi kedvencet.
Közel 25 éve naponta legalább kétszer megteszem az utat Nyíregyháza és Sóstó között. Ez alatt egyszer szaladt át előttem az úton egy őz. A megengedett sebességgel haladtam, le tudtam lassítani, de még csak nem is kellett vészfékeznem. Soha vadbaleset miatti helyszíneléssel, elütött vadtetemmel nem találkoztam a Sóstói úton. Akkor miről is beszélünk? Egyébként pedig: miből áll kihúzni az út két oldalára egy vadhálót? Ha az autópályák mentén lehet, akkor itt is.
Álljunk már meg egy pillanatra gondolkodni! És valaki magyarázza meg, hogy mi folyik itt!
Cservenyák Katalin