Hirdetés

Ri/csaj: Pénteki Anna blogja

civishir.hu

2021.08.09. 11:08

Ri/csaj: Pénteki Anna blogja

5. bejegyzés: Edzőtábor

Hirdetés

Hirdetés

Ismerjék meg Pénteki Annát, aki mer annyira különbözni saját magától, hogy hétfőn ír. 16 éves, az ASC (Antisocial Social Club) játékosa, gyűlöli az iskolát, sokat morog, nincs egy rongya se, amit fel lehetne venni. Ja, és hangos zenéket hallgat. Gáz a legtöbb osztálytársa és a tanárok többsége is. Olvasni viszont nagyon szeret. Most bizonyára nagyot néz, hogy őt olvassák.

Pénteki Anna hirtelen ítél, sokat gondolkodik, amiben nem mindig van túl sok köszönet, mert a dolgok eleje és háta gyakran össze tud keveredni. Mondjuk ki: ennek a gimnazistának perpillanat gondja van a világgal. Sok. És nagy. Hogy ne zavarjuk a kusza létezésben való tájékozódásban és a szabad kilátásában, kettőt lépünk hátra – így talán ő maga is jobban látszik.

5. bejegyzés: Edzőtábor

Miután tavaly a vírushelyzet miatt nem találkozhattam túl sokszor a barátaimmal, a 2020-as évem csúcspontja szociális szempontból az egyhetes balatoni edzőtábor volt. Az idei is hamarosan kezdődik, ugyanazon a szálláshelyen, ahol az előző. A hely maga egészen rendben van, nem emlékeztet ötcsillagos szállodára, de a szobákban úgysem töltöttünk az alváson kívül sok időt. Az étel viszont – és szerintem minden résztvevő nevében beszélek – életre szóló traumát okozott. Bár, ha jól tudom, a reggelit és a többi étkezést különböző helyekről hozták, minőségbeli különbség nem igazán volt köztük. Reggelire hideg, ebédre és vacsorára pedig meleg ételt kaptunk, és a maga nemében valahogy mindig alulmúlta az előzőt. Bár a legrosszabb, ami most eszembe jut, talán a „marhahúsleves”, amiben egyesek felfedezni vélték E.T. szívét, máját és egyéb testrészeit, vagy a reggelire kapott zöld virsli, ami azóta is visszatérő szereplője rémálmaimnak. Idén állítólag máshonnan lesz, és az ígéretek szerint finomabb is, de én már elég sok helyen ettem „menzakaját”, és erős fenntartásaim vannak. Napi három edzésünk volt, egy bemelegítés reggel, ami abból állt, hogy egy hegyen futkároztunk fel-le, úgy, hogy a pálya első fele korhadó fából készült lépcső (az a fajta, ami még sétára sem alkalmas, mert teljesen egyenetlen, ezért lehetetlen rajta egyenletesen haladni), második szakasza pedig apró szemű kavicsból állt, ami pont jó volt arra, hogy minden egyes körben kisodródjak, ezzel megkockáztatva egy pár méteres hason csúszást a porban, továbbá egy délelőtti és egy délutáni, amik már civilizált környezetben, egy iskola tornatermében zajlottak. Illetve egyszer megpróbálkoztak egy hajnali alkalommal, amikor is azzal az ürüggyel, hogy „menjünk, nézzük meg a napfelkeltét” felébresztettek minket hajnalban. Ennek eredménye nem nagyon lett, mert mindannyian annyira fáradtak voltunk, hogy az instrukciókat is alig sikerült megérteni, úgyhogy nagyjából ötig egy focilabdát dobáltunk kapura, majd az edzők feladták, mi pedig a reggeliig fennmaradó két órában alhattunk még egy keveset.

Kivéve, akik nem, mert ők helyette inkább engem piszkáltak (nem ébredtem fel). De legalább megtudhattam, hogy szépen alszom. Ezen kívül a szabadidőnket vagy a Balatonban töltöttük, vagy az erkélyen mulatós slágereket üvöltve (nem vagyok rá kifejezetten büszke). Kb. kétnaponta elmehettünk boltba is, de az edzőink erre mindig délutáni időpontot választottak, így tejet sem mindig lehetett kapni. Összességében nagyon élveztem, és ha idén csak fele annyira lesz jó, én akkor is kiválóan fogok szórakozni.

Pénteki Anna

4. bejegyzés: Menni vagy nem menni
3. bejegyzés: Klikkek
2. bejegyzés: Ezt is túléltem
1. bejegyzés: Végre vége

bloggerPénteki AnnaRicsaj

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Ajánljuk még