Jövőre jön a GlobalCoin kriptopénz.
Bevezetheti saját fejlesztésű kriptovalutáját a Facebook 2020-ban, melyet – a BBC szerint – a cég várhatóan nyár közepén jelent be. A lap úgy tudja, erről már tárgyaltak Mark Carney-vel, a Bank of England vezetőjével.
A blokklánc technológiára alapozó digitális pénz úgynevezett stablecoin, vagyis az árfolyama a dollárhoz, az euróhoz és a jenhez lesz kötve, ezzel kiiktatva az árfolyamhullámzást, ami más kriptopénzekre jellemző.
A Facebook az amerikai pénzügyminisztériummal is tárgyalt, és a Western Unionnal is keresik a közös munka lehetőségét, mert a nemzetközi, bankszámla nélkül igénybe vehető pénzküldési funkció kifejlesztésében lehet partner a két cég.
A közösségi háló alapítója azon is gondolkodik, hogyan tudna fizetni saját valutával a felhasználóknak például reklámok nézéséért, vagy az online piactéren való aktivitásért.