Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Karóval támad egy határvadászt nőre egy szír férfi

| 2016. 10. 16. | 19:25:00
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt felel.
Karóval támad egy határvadászt nőre egy szír férfi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy szír férfi Röszke külterületén, a határzár mellett, próbált megtámadni egy szolgálatot teljesítő őrvezető nőt csütörtök este, írja az MTI a Csongrád Megyei Főügyészség közleményére hivatkozva.

A gyanú szerint a férfi a magyar-szerb határon felállított kerítésen keresztül próbált előbb Szerbiába, majd később Törökországba jutni. Ekkor vette észre az egyik őrvezető, aki három társával teljesített szolgálatot, ám egy kicsit eltávolodott a többiektől.

A férfi – akit korábban menekültként vettek nyilvántartásba Németországban – erre a feje fölé emelt egy közel egyméteres, kihegyezett akáckarót, és mintegy 15 méter távolságból azzal a kezében közeledett a nő felé. Ezt már észrevették a járőrtársak is, akiknek egy méterre a nőtől sikerült megállítaniuk a férfit, illetve megakadályozni a támadást.

A szír férfit most férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják, a Szegedi Járásbíróság pedig még vasárnap egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását. Ezt a nyomozási bíró a szökés és elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek. Mivel a gyanúsított és védője fellebbezett, a döntés nem jogerős.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés