Hirdetés

Hirdetés

Halálra sebeztek egy rendőrt Budapesten

MTI

2023.01.13. 08:00

Halálra sebeztek egy rendőrt Budapesten
Helyszínelés Újbudán (MTI/Mihádák Zoltán)

Intézkedés közben érte végzetes szúrás.

Hirdetés

Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták – közölte a rendőrség a honlapján január 13-án hajnalban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába január 12-én 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba – áll a tájékoztatásban.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt és a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

– Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

késelésőrjöngő

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés