Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az egyetemnek szüksége van Nyíregyházára, és fordítva

| 2018. 11. 29. | 22:54:00
Beszámolt a campus rektora.
Az egyetemnek szüksége van Nyíregyházára, és fordítva
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyházi Egyetemen folyó munkáról számolt be a városi közgyűlésnek az intézmény rektora.

Vassné dr. Figula Erika úgy fogalmazott: a Nyíregyházi Egyetem nem működhet a város nélkül, és a városnak is nagy szüksége van az egyetemre.

Elmondta, az eltelt egy évben intézményi átszervezésis történt, és már csak egy gyakorló iskolája van a Campusnak. Tíz képzési területen minden szinten képzik a hallgatókat.

Magyarországon nagy arányban csökkent a felsőoktatásban tanulók létszáma. Az egyetemen a passzív hallgatókkal együtt négyezer a hallgatói létszám. Picivel több a levelező, mint a nappali. Kihelyezett képzés folyik a beregszászi főiskolán, 54 gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatóval.

Legfontosabbnak a minőségi oktatást tartják. Új képzési programokat - közös tárgyak, új mintatanterv, szakirányú képzés - dolgoztak ki, melyeknek köszönhetően csökkentek a párhozamosságok. A rektor kiemelte: 2017-ben 15 képzés került a nyilvántartásba, néhány új szakot is be tudtak indítani.

Ezek közül talán a legnépszerűbb a légi közlekedési, hajózó szakirányú, nappali tagozatú képzés. Ennek köszönhetően három félév alatt a mérnökök pilótákká válnak. Ez önköltséges, borsos árú képzés. Jelenleg öt hallgató van, de a rektor szerint óriási az igény, így jövőre is beindatják.

Két kerek évfordulót is ünnepelt ebben az évben a Campus. Nyíregyházán 50 éve folyik repülőmérnöki képzés, illetve 20 éve járnak oktatni Nyíregházáról Beregszászra, a főiskolára.

Figula Erika szerint, ha folymatosan 4000 hallgatója lehetne az egyetemnek és sikerülnének a pénzügyi tranzakciók, stabillá tudna válni az egyetem.

A prioritás a pedagógusképzés lenne, de a fiatalok a pedagógus pálya illetve már a diplomaszerzés iránt is motiváltlanok. „De mi optimisták vagyunk, hisz nincs még egy ilyen kampusz az országban, mint Nyíregyházán. Szinte ki sem kell mozdulni, város a városban. Minden hallgató kap kollégiumot, a tanár-diák kapcsolat példaértékű" - fogalmazott.

Elárulta azt is, hogy nagyon megerősítették a PR-tevékenységünket, nincs olyan hét, hogy a helyi vagy az országos médiában meg ne jelenne valamilyen hírével az egyetem.

A szülő, a pedagógus nagyon sokat tud tenni a diák pályaorientációjával kapcsolatban. A pszichológiai tancsadást is bevezették a hallgatóknak, dolgozóknak egyaránt. Az oktatók minősítettségének aránya 75 százalék – az elvárt 45 százalékkal szemben –, tehát vetekszünk bármelyik egyetemmel - közölte a rektor.

Bevonják a tudományos munkába a hallgatókat. A tudomány népszerűsítése terén is kimagasló eredményeket érnek el. Minden olyan alkalmat megragadnak, ahol az egyetemet népszerűsíteni lehet.

Ötven témában folynak kutatások a campuson, pl. iskolai erőszak témában – ez országos szinten is kiemelkedő. Műszaki és agrár területen is. Rengeteg megyei és városi céggel vannak intenzív és szoros kapcsolatban. Informatika területén még erősíteni kell, és a pedagógusképzés területén még lehet előrelépni. A magyar nyelv akkreditálása folyamatban, hogy külföldiek vagy itt élő idegen ajkúak magyar nyelvet tanulhassanak.

Hiányszakmákra való beiskolázás elősegítése, gyakorlatorientált képzések, idegennyelvi képzés. Csütörtökön adták át a gyakorló iskolában a sportpályát. Szorosak a nemzetközi és magyar kapcsolatok. Legfontosabb az MNB-vel valő kapcsolat (868-ból a negyedik helyen áll Nyíregyháza). A gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatóknak 20-30 hallgatónak ad ösztöndíjat az MNB, most kapták a hírt, hogy Beregszászra is kiterjeszthetik. Köszönte a polgármester segítségét, aki nélkül ez nem sikerült volna.

Konferenciák, közösségi rendezvények, nyílt nap, karrier nap - csak néhány az idei közel 100 esemény, rendezvény közül, amelyet az egyetemen szerveztek.

Idén akkreditálják a Nyíregyházi Egyetemet, a szóbeli visszajelzések nagyon pozitívak voltak - mondta a rektor. Közép-Kelet-Európában egyedülálló. Nemrég adták át a Lego stúdiót. Az a cél, hogy aki az egyetemen megfordul,  ismerje meg a Lego-módszert, és képezni is fognak erre pedagógusokat.

Turisztikai csomagot szeretnének kínálni. Olyat, amilyennel ide tudják csábítani a pedagógusokat. Például osztálykirándulásra. Ennek során megismerik a várost, közben bemutató órát láthatnak a Lego-módszerről.

A rektor azt is kiemelte, a most tanító értelmiségnek és a jövő értelmiségének minél szélesebb körű tájékozottsággal kell rendelkeznie.

Elárulta még: nagyon szeretnének bekapcsolódni a BMW-projektbe Debrecenben. Mindent megteszünk, de az eredmény sajnos nem csak rajtunk múlik - zárta gondolatait, majd megköszönte a város támogatását, kérte a közgyűlést, a továbbiakban is segítse az egyetemet.

Kovács Ferenc szerint nincs könnyű helyzetben a Nyíregyházi Egyetem. A város életében és jövőjében fontos szerepet játszik, de nem mindegy milyen minőségben. Minőség és mennyiség tekintetében is van mit javítani mondta, hozzátéve: alapvetően rajtunk múlik a siker. A járműipari képzést Debrecenben másképp látják. Ezek új kihívások, de automatikusan nem megy. Megígérte, a két polgármester következő találkozóján a két egyetem rektora is ott lesz. „Nagyon sok múlik rajtunk, és nem vagyunk könnyű helyzetben mi sem, az egyetem sem. Minden támogatást megadunk, mert fontos az egyetem működése” - közölte Kovács Ferenc polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés