Székelyfölddel ismerkedtek a nyíregyháziak

Történelem, irodalom, természeti kincsek és közösségi élmények – mindez nyolc napba sűrítve, kerékpáron, hegyeken-völgyeken át. A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorlóiskolájának 14 köziskolása és 4 pedagógusa vágott neki Erdély, Székelyföld és Erdővidék felfedezésének egy komplex, mozgásra, tanulásra és élményre épülő aktívturisztikai program keretében - adta hírül a nyíregyházi inrtézmény.
A Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával megvalósult utazás során a résztvevők közel 200 kilométert tettek meg kerékpárral, miközben Erdővidék természeti és kultúrtörténeti örökségét, vendégszerető közösségeit ismerhették meg testközelből.
Az Eötvös Gyakorlóiskolában nagy hagyományai vannak az aktív turizmusnak és ezen belül a természetjárásnak, valamint a kerékpározásnak is. Az intézmény tanulói egy –, az életkori sajátosságokat, a diákok teherbíró-képességét, edzettségét és a például a bennünket körülvevő földrajzi tér fokozatos megismerését célul tűző – jól kialakított rendszerben már eddig is számos, s különböző programokon vettek részt. Ezeknek az ifjúsági- és diákturisztikai tevékenységi körbe is jól illeszthető programoknak a célja az amatőr aktív sporttevékenység mellett az iskolán kívüli élményalapú ismeretszerzés („out of school learning” / „experiential education”), a művelődés jegyében többek között – a szűkebb szülőföld megismerésén túl – a „Történelmi Magyarország” természeti és épített szellemi – kulturális örökségének, s egyes, napjainkban is magyarok lakta szép tájainak, településeinek valamint az ott élő emberek életének, mindennapjainak és a kultúrájának a megismerése.
Az Eötvös Gyakorlóiskola Diák Egyesülete felelevenítve a korábbi nemes hagyományait az idei iskolaévben 2025. szeptember 28. – október 05. között ismét megszervezte és lebonyolította kerékpáros aktívturisztikai programját Romániában, Erdélyben, illetve a Székelyföld délnyugati részén elhelyezkedő – a nevéből adóan erdőségekben gazdag – Erdővidéken.
Az iskola e programra vállalkozó diákjai és tanáraik két kisbusszal jutottak el Székelyföldre, a Barcaság északi részébe, Barótra, mely a program, a kerékpáros-túrák központja volt. A közel 550 kilométeres autóút megtétele – a Nyíregyháza – Nyírbátor – Mérk-Vállalj – Csanálos (Urziceni) – Nagykároly (Carei) – Tasnád (Tasnad) – Zilah (Zalau) – Kolozsvár (Cluj – Napoca) – Marosvásárhely (Tirgu Mures) – Segesvár (Sighisoara) – Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc) – Vargyas (Vargjhis) – Barót (Baraolt) útvonalon, a Partiumon, az Erdélyi – szigethegységen, az Erdélyi – medencén és Szászföld déli részén átvezetve – már a látnivalók és az élmények sokaságával gazdagította a résztvevőket. A csoport tagjai Kolozsváron tett városismereti séta keretében megismerkedtek a „kincses város” nevezetes és magyar vonatkozású építészeti, valamint történelmi vonatkozású nevezetességeivel, látnivalóival, illetve a Segesvár melletti Fehéregyházán, Petőfi Sándor feltételezett elestének nyughelyével, emlékművével!
Az „Erdély – Székelyföld – Erdővidék / Románia / 2025” aktívturisztikai program konkrét célja Székelyföld, Erdővidék természeti, történelmi, irodalmi és néprajzi, valamint gasztro-kulturális adottságainak és sajátosságainak a felfedezése, megismerése. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközponttal, pedagógusaival és diákjaival korábban kialakult együttműködés ápolása, erősítése és elmélyítése, valamint a két intézmény részvételével közös oktatási és turisztikai programok szervezése, lebonyolítása volt.
A késő délutáni, estébe nyúló érkezés és az ismerkedés első pillanatai – no és természetesen egy jóleső székely vacsora elfogyasztása, majd pihenés – után másnap a nyírségi diákok megkezdhették Barótnak és környékének, az Észak – Barcaságnak, az Olt folyó kanyarulatának a felfedezését és megismerését.
Az egy teljes hétig tartó aktívturisztika program egy előre megtervezett – és a korábbi években teljesített programok tapasztalatainak a felhasználásával készített –, s a térség és települései igen gazdag, valamint sokszínű természet- és gazdasági földrajzához, történelméhez, irodalmához, építészeti kultúrájához, népművészetéhez, s nem utolsósorban gasztro-kultúrájához kapcsolódó programegyüttest foglalt magába





















































