Hirdetés

Vonzó természettudományi képzés Debrecenben

Cívishír

2020.12.02. 12:05

Vonzó természettudományi képzés Debrecenben
Korszerű laborokkal várják a hallgatókat (Fotók: Undeb.hu)

A mérnökszakokon is töretlen sikerrel működik a duális képzés.

Hirdetés

Magas szintű természettudományi, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazó mérnöki képzésekkel és népszerű tanárszakokkal várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara – hívja fel a figyelmet az Unideb.hu.

Kun Ferenc dékán (képünkön) az egyetemi portálnak elmondta: a kutatás-fejlesztés és innováció regionális központjaként elkötelezettek a minőségi szakemberképzés iránt. 1949-es alapítása óta a karon hagyományosan oktatják és művelik a természettudomány minden ágát, és a tanári hivatásra is felkészítenek. A minőségi tudást nemzetközi kutatócsoportjaik garantálják, melyek keretében külföldi tapasztalatokkal rendelkező elismert professzorok irányítása mellett a hallgatók is bekapcsolódnak a munkába. 
A kar tíz alapképzést – biológia, biomérnök, fizika, földrajz, földtudomány, kémia, környezettan, matematika, vegyészmérnök, villamosmérnök – kínál.
Kun Ferenc a természettudományok és a kapcsolódó alapkutatások fontosságáról szólva kiemelte a koronavírus okozta járványhelyzet jelentőségét, amely rámutat, hogy mlyen fontos megérteni a betegségeket okozó baktériumok, vírusok, gombák működést.

Ez az erős természettudományi tudásbázis teremtette meg az alapot a kar mérnökszakjainak elindítására, amely a régió szakemberigényeinek kielégítését is szolgálja. Az immár több évtizede folyamatosan fejlődő mérnökszakokon a közelmúltban elindult az azóta is töretlen sikerrel működő duális képzés.

- A megfelelő szakmai képzés biztosítására kiterjedt kapcsolati hálót építettünk ki a régió meghatározó iparvállalataival. Ennek a bázisát a cégeknél működő kihelyezett tanszékeink jelentik, amelyeken keresztül vállalati szakembereket is bevonunk a képzésbe. Ugyancsak a térségbe települő járműipari vállalatok indukálták az olyan kutatások beindítását, mint az akkumulátor- és tüzelőanyagcella-fejlesztés, amelyhez speciális tesztpadot is alkalmazni fogunk a rövidesen felépülő járműipari kutatóközpontban. Ezeknek az anyagtudományi alapkutatásoknak az eredményeit pedig az alkalmazott, a gyártáshoz kapcsolódó ipari kutatásokban fogjuk felhasználni

– tájékoztatott a kari vezető.

Korszerű laborokban tanulhatnak

Nemcsak mérnökök és természettudományi szakemberek számíthatnak megfelelő állásra. Népszerűek a klasszikusnak számító kémia-biológia, matematika-fizika szakpárok de sokan választják a természettudomány-testnevelés szakpárok valamelyikét is: a biológia, földrajz, és a matematika a legnépszerűbb, de egyre nagyobb az érdeklődés a nyelvszakok iránt is, melyeket a kéttannyelvű középiskola térnyerése miatt gyakran párosítanak valamelyik természettudományi tárggyal.

A hallgatókat a legmodernebb műszerekkel felszerelt anyagtudományi labor várja, az elmúlt években újultak meg a villamosmérnöki képzésnek otthont adó Fizikai Intézet laboratóriumai, idén a biotechnológia szakokhoz kapcsolódó laborokat korszerűsítették a Richter Gedeon Nyrt. több mint 200 millió forint értékű műszeradománya révén. Jövőre pedig megkezdődik a kémiai épület felújítása.
Debrecenoktatásdebreceni egyetemTermészettudományi és Technológiai Kar

Hirdetés

Hirdetés