Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ingatlantulajdonosok perelték be a kisvárdai önkormányzatot

| 2019. 01. 04. | 10:34:00
Kártérítést követelnek.
Ingatlantulajdonosok perelték be a kisvárdai önkormányzatot
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A piaci ingatlanárak kevesebb, mint tizedén próbálta kártalanítani a kisvárdai önkormányzat azt a 17 helyi családot, akiknek telkei kisebb-nagyobb hányadát a Várfürdő és környékének rekonstrukciójára hivatkozva sajátította ki még 2016-ban. Az ingatlantulajdonosok perelnek, de ez egyelőre csak a pénzüket vitte el. A telkek állaga közben csak romlik – írja a hvg.

Két éve harcol a bíróságon tizenhét Kereszt utcai család, hogy legalább a piaci ár felét megkaphassák azok után az elveszített telekrészeik után, amelyeket a környék fejlesztésére hivatkozva sajátított ki az önkormányzat.

A 2,5 milliárd forintból épült városi stadion melletti, 650-2400 négyzetméteres területek kisajátítását sem közmeghallgatás, sem egyeztetés nem előzte meg. Sőt, annak ellenére, hogy az önkormányzat már 2014-ben döntött a terület rendezéséről, a tulajdonosok csak 2016 őszén kapták kézhez a megyei kormányhivatal határozatát, benne a kárpótlási összeggel és a figyelmeztetéssel, hogy ha a megadott határidőre nem adják át az ingatlanokat, akkor a kisvárdai önkormányzat hatósági úton foglalja le azt.

A piaci ár nagyjából fele – 3500 forint négyzetméterenként – egy erős, de elfogadható kompromisszum lenne az érintetteknek: az utcában és a környéken ugyanis 7500 forintos vagy magasabb négyzetméteráron keltek el ingatlanok, de a Magyar Nemzet tavaly áprilisban tíz-, sőt, 58 ezer forintos négyzetméterárakról is írt. A kisvárdai önkormányzat ehhez képest négyzetméterenként 565 forintot ajánlott a tulajdonosoknak, és a telekmegosztás miatt felszámolandó építmények, melléképületek, kivágandó gyümölcsösök és kerítések kárpótlási árát is mélyen áron alul határozta meg.

A családok többsége nem törődött bele a rendkívül alacsony kárpótlási összegbe, ezért felfogadtak egy független igazságügyi szakértőt, aki új értékbecslést készített az ingatlanokról. Az egyik család telkét például az önkormányzati becslés több mint kétszeresére, egy baromfitelep tulajdonosáét pedig annak több mint négyszeresére értékelte.

A Kereszt utcaiak beperelték az önkormányzatot 

Mivel az önkormányzat nem fogadta el az idegen szakértő értékelését, hanem ragaszkodott az általa megállapított eredeti összegekhez, a tulajdonosok beperelték az önkormányzatot. Az immár két éve húzódó ügyben először egy újabb szakértői véleményt kért a bíróság, de nem fogadták el az elkészült (összegeiben a második, tulajdonosok által felkért szakértőéhez közelítő) szakvéleményt.

2018 tavaszán, egy hónappal a parlamenti választások előtt az önkormányzat még peren kívüli egyezséget ajánlott a tulajdonosoknak: Leleszi Tibor, a város fideszes polgármestere ügyvéd jelenlétében, személyesen bizonygatta a családoknak, hogy meg fognak állapodni mindenkivel. Ez után azonban hónapokig nem történt semmi, csak jóval a választás után, júniusban hívták be újra a Kereszt utca lakóit, felkérve őket, hogy jelöljék meg, mennyit szeretnének kapni a telkekért. Ekkor javasolták a lakók az általuk felkért szakértő által megállapított 3500 forint/négyzetmétert, plusz, hogy kapják vissza a családonként az értékbecslésekre fizetett összegeket.

Választ nem kaptak, csak egy 2018 augusztusi képviselő-testületi határozatból értesültek róla, hogy a magasabb összegű kártalanítási összeget akkor hajlandó kifizetni az önkormányzat, ha jogerős bírósági döntés kötelezi erre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés